Hírek

Sokan gyűltek össze  – rokonok, kollégák, tanítványok, barátok – a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánián, hogy végső búcsút vegyünk a 90. életévében elhunyt volt kollégánktól, Dr. Galla Ferenctől.

Január 10. és 12. között rendezték meg a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a Hungexpo A csarnokában. A Testnevelési Egyetem ebben az évben is részt vett az eseményen és rengetegen érdeklődtek a TF-en való továbbtanulás iránt.

Egy az egész magyra sport számára jelentős hír volt, hogy a 2023-as atlétikai világbajnokságot Magyarország rendezi, amely így hazánk történetének legjelentősebb sporteseménye lesz. A következő beszélgetés a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának elnökével, Deutsch Péterrel készült. 

Februárban új szakirányú továbbképzés indul a Testnevelési Egyetemen a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestületének együttműködésével. Az Inkluzív sportoktató szakirányú továbbképzésről Dr. Trzaskoma-Bicsérdy Gabriellával, a képzés szakfelelősével beszélgettünk.

Tavaly ősszel indult a Testnevelési Egyetemen a Sportmédia szakirányú továbbképzés, a hallgatók már túl is vannak tehát az első féléven. Az eddigi tapasztalatokról dr. Gál Andrea tanszékvezetőt, a képzés szakfelelősét kérdeztük.

Dr. Csomós Tamás nevét viselte Nagyrédén az az emléktorna, amelyet Lukács György helyi testnevelő huszonnégy Szilveszter-kupát követően keresztelt át intézményünk korábbi kancellárhelyettesének emléke előtt tisztelegve.

Emlékezetes nap lehet a Testnevelési Egyetem Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszékének életében 2018. december 16. Ezen a napon Bordán Csaba mesteroktató ötlete több mint száz, tornával foglalkozó szakembert és civilt vonzott a Központi Tornacsarnokba.