;>
Archívum

2010. augusztus

Hagyományos testnevelő-gyógytestnevelő tanár szak (nappali tagozat) hírei

Hagyományos testnevelő-gyógytestnevelő tanár szak (nappali tagozat) hírei

Ezúton értesítjük az érintett hallgatókat, hogy a táncos-zenés mozgásformák (Zákány kurzus) óráit minden oktatási hét keddjén 9:35-től 10:55-ig a Barak/B termében tartjuk.
40. Mozgásbiológiai Konferencia

40. Mozgásbiológiai Konferencia

A Magyar Biológia Társaság Mozgás- és Viselkedés-biológiai Szakosztály, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) és a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Szomatikus-nevelési Albizottság hagyományai alapján hívja és várja mindazokat, akik kutatási eredményeiket szeretnék közreadni.

A konferencia témakörei:
  • a mozgás, mint az egészség-megőrzés fő tényezője, primer és szekunder prevenció,
  • a testmozgás szerepe a civilizációs betegségek megelőzésében,
  • mozgásrendszer összehasonlító biológiája,
  • a vegetatív működések pszichomotoros kontrollja,
  • a mozgásszervi rendellenességek epidemiológiája,
  • az óvodáskorú gyerekek, az általános és középiskolai tanulók, a felsőoktatás hallgatóinak biológiai fejlettsége,
  • az egészséges életre nevelés problematikája,
  • a sportpszichológiai és sportpedagógiai kutatások legújabb eredményei,
  • a motoros képességek vizsgálatának újszerű módszerei, adatfeldolgozási módjai és összefüggései pedagógiai, pszichológiai, szociológiai aspektusból,
  • a tradicionális és divatos sportágak oktatási, edzésmódszertani, versenyfelkészítési problémái,
  • a sport gazdasági hátterének, helyzetének és fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata,
  • a sportszakember-képzés változásainak tapasztalatai,
  • a mozgás terápiás jellegének hatásait elemző kutatási eredmények.
A konferenciára szeretettel hívjuk és várjuk a Kárpát-medence magyar társegyetemeinek, főiskoláinak szakembereit, a fiatal oktatókat, kutatókat, PhD hallgatókat is.

Reméljük, hogy meghívásunk sok szakember érdeklődését felkelti, akik a meghívás elfogadásával és kutatásaik közreadásával emelik a konferencia színvonalát, ezzel is gyarapítva a sporttudományos ismeretek tárházát.

A konferencia szervezői pályázatot nyújtottak be az előadások tanulmánykötet formájában történő megjelentetésére.

A konferencia időpontja: 2010. november 18-19. (csütörtök és péntek)

A konferencia helyszíne: Semmelweis Egyetem Budapest, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Főépület, Díszterem

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 18.

Kérjük, az előadások tartalmi összefoglalóját e-mailen küldjék el a jelentkezési határidőig, dr. Keresztesi Katalin címére: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A részvételi és szállás költségekről pontos információt a későbbiekben adhatunk.

A szervező bizottság nevében:

Dr. Gombocz János egyetemi tanár (Mozgás- és Viselkedés-biológiai Szakosztály alelnök) Dr. Donáth Tibor professzor emeritus (Mozgás- és Viselkedés-biológiai Szakosztály elnök) Dr. Hamar Pál tanszékvezető egyetemi docens (Mozgás- és Viselkedés-biológiai Szakosztály alelnök)

DVD – Diplomaosztó 2010. július 10.

DVD – Diplomaosztó 2010. július 10.

A 2010. júliusi diplomaosztóról készült DVD augusztus 30-tól (hétfőtől) kezdve átvehető Szilágyiné Barra Jolánnál a Dékánhelyettesi Irodában, 8:30 és 16:00 (pénteken 8:30-13:30) között. Utánrendelésre ugyanitt, ugyanekkor van lehetőség.
Kammerer és Vereckei ezüstérmes az 1000 méteres K2-ben.

Kammerer és Vereckei ezüstérmes az 1000 méteres K2-ben.

"Nagyon jó pályát mentünk, de sajnos a poznani körülményekkel nem volt szerencsénk. Arra képtelenség felkészülni, hogy 600 és 700 méter között belemegyünk egy hatalmas hínárszigetbe, amiből egy darab fel is akad a hajóra. Éreztem, hogy utána nem úgy megy a hajó, mint addig. Aranyat érdemeltünk volna ma." - bosszankodott Vereckei Ákos.

"Nagyon mérges vagyok! Hihetetlenül jó formában vagyunk, 600-ig úgy eveztünk, mintha egy jó edzést mennénk, mégis jobbak voltunk mindenkinél. Próbáltam kikerülni a hínárköteget, de nem sikerült. Olyan érzés volt, mint amikor a Titanic nekiment a jéghegynek. Elsüllyedt az aranyunk…" - folytatta Kammerer Zoltán.

Forrás: Kajak-Kenu Szövetség

Kovács Katalin minden idők legeredményesebb kajakversenyzője

Kovács Katalin minden idők legeredményesebb kajakversenyzője

Kovács Kati két arany és egy ezüst érmet nyert az augusztusi poznani világbajnokságon, s ezzel az eredményével pedig örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, hogy megszerezte pályafutása 28. és 29. világbajnoki címét, ilyen még soha egyetlen kajakosnak sem sikerült a világon.

"Éppen a napokban kezdtem gondolatban számolgatni az aranyérmeket, és nosztalgiáztam kicsit. 1998-ban szereztem az elsőt, igazából abban reménykedtem, hogy már szombaton K1 1000 méteren meg lesz a 28. Természetesen boldog vagyok, de nem teljesen elégedett. 200 párosban akár még a 29. is meglehet…" - mondta Kovács Katalin az eredményhirdetés után.

Forrás: Kajak-Kenu Szövetség

Kovács Ágnes az Unicef magyarországi sportnagykövete

Kovács Ágnes az Unicef magyarországi sportnagykövete

Az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete 1953-ban nevezte ki első jószolgálati nagykövetét, valójában a világ első jószolgálati nagykövetét. A jószolgálati nagykövetek olyan a szakmájukban, hivatásukban ismert és elismert személyek, akik vállalják a gyermekek ügyének képviseletét, támogatják és népszerűsítik az UNICEF munkáját a médiában, a közvélemény előtt. Lobbiznak a gyermekek érdekében, adományokat gyűjtenek és részt vesznek különböző UNICEF rendezvényeken.

Az UNICEF-nek jelenleg 31 nemzetközi jószolgálati nagykövete van, ők nemzetközi szinten képviselik a szervezetet. Olyan személyiségek tartoznak közéjük, mint Sir Roger Moore, Whoopi Goldberg, Orlando Bloom, Shakira, Ricky Martin vagy a Berlini Filharmonikusok. Pillanatnyilag 3 sportoló van a nemzetközi UNICEF nagykövetek között: David Beckham, Leo Messi és Yuna Kim, dél-koreai műkorcsolya olimpiai bajnoknő. Messi és Kim kinevezésére 2010-ben került sor.

Az UNICEF nemzetközi nagykövetei mellett léteznek nemzeti nagykövetek is. Őket egy-egy ország UNICEF képviselete nevezheti ki, és elsősorban az adott országban tevékenykednek. Nemzeti UNICEF nagykövetből ma több mint 100 tevékenykedik a világon. Magyarországi nagykövet Halász Judit, Presser Gábor ésa Nemzeti Filharmonikusok. A nemzeti nagykövetek között is számos neves sportoló akad, pl. Maldini és Totti (Olaszország), Jelena Jankovic és Anna Ivanovic (Szerbia), Fernando Alonso (Spanyolország), a Manchester United csapata (Nagy-Britannia) vagy Diego Forlan (Uruguay).

Hozzájuk csatlakozik 2010. augusztus 1-től Kovács Ágnes olimpiai- és többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő, mint az UNICEF magyarországi sportnagykövete.

Ági 2007-ben, a debreceni Rövidpályás Úszó EB során kapcsolódott be azUNICEF Magyar Bizottságának munkájába, segítette a szervezetet az adományok gyűjtésében. Most, tanulmányainak befejeztével, mindkét fél szeretné intenzívebbé tenni ezt a kapcsolatot.

Nagykövetként elsősorban két területet kísér figyelemmel: az UNICEF erőfeszítéseit az egészséges ivóvíz biztosítására és a sport szerepét a gyerekek sorsának jobbra fordításában.

A kinevezés 3 évre szól és 100 Ft javadalmazással jár.

Táborok időpontjai 2010 őszén

Táborok időpontjai 2010 őszén

A Rekreáció szakcsoport az órarendek kialakulása után, a tanítási rend ismeretében és oktatói kapacitását figyelembe véve adja meg a dátumokat a „nem tanórai tagozódású programokhoz”.

A részletes tudnivalókat a csoportbeosztással, helyszínekkel és időpontokkal legkésőbb a kurzus előtti héten tesszük közzé!

Információk helye a szakcsoport faliújságja és a honlap "Táborok" menüpontja.

Szabó Zsófia PhD védése

Szabó Zsófia PhD védése

2010. augusztus 31-én 14 órakor a Hepp Ferenc teremben Szabó Zsófia PhD hallgató védésére kerül sor. Témájának címe: "The role of regular physical activity on proteasome complex in traumatic brain injury." (A rendszeres fizikai aktivitás szerepe a proteaszóm komplexre traumás agysérülésben). Témavezetője: Prof. Radák Zsolt.
Gratulálunk Igazgató Úr!

Gratulálunk Igazgató Úr!

A Magyar Köztársaság 2010. évi Kalóz hajóosztályban rendezett bajnokságán és nemzetközi versenyén 10 futam után a Fluck Benedek - Székely-Gyökössy Szabolcs egység a második helyen végzett. A végig kiélezett versenyen az ötszörös magyar bajnok hajó az utolsó futam végéig harcban állt a bajnoki címért, amelyet végül a Barcza György által vezetett egység nyert meg.

"Jó hír", hogy a nemzetközi versenyben az utolsó futam előtt még vezető cseh egység végül csak a harmadik helyen végzett.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!