Edző alapképzési szak

A szakról röviden

  • A hallgatók, az általuk választott sportágban olyan magas szintű edzői ismereteket sajátítanak el, melyek alkalmassá teszik őket a különböző utánpótlás korosztályok és felnőtt sportolók szakmai képzésére, fejlesztésére, versenyeztetésére.
  • Magas szinten ismerik sportáguk technikai, taktikai elemeit, azok oktatásának és alkalmazásának módszereit, valamint a legújabb nemzetközi trendeket.
  • Részletesen ismerik az emberi test anatómiáját, a szervezet működését és a különböző helyzetekben mutatott reakcióit, valamint a sportolók hosszú távú fejlesztésének elveit, módszereit.
  • Átfogó pedagógiai, pszichológiai, szociológiai tudásuk birtokában képesek az egyén fizikai felkészítése mellett a mentális fejlesztésére is

Képzési idő: 6 félév (180 kredit)

A képzettség megjelölése: szakedző (megjelölve a sportágat)

A képzést nappali és levelező munkarendben hirdetjük meg. Levelező képzés esetében a képzési napok: kéthetente hétfői és keddi napokon.

Minimum pontszám: 280 pont

Önköltséges finanszírozási forma esetén az önköltség összege: 250.000 Ft/félév

A szak angol nyelven is meghirdetésre kerül. Az angol nyelvű képzési tájékoztató itt érhető el. 

Meghirdetett sportágak 

  • nappali tagozat: atlétika | kézilabda | kosárlabda | labdarúgás | röplabda
  • levelező tagozat: aerobik | akrobatikus rock and roll | akrobatikus torna | asztalitenisz | birkózás |curling | floorball | gyorskorcsolya | jégkorong | kerékpár | kézilabda | kosárlabda | labdarúgás | műkorcsolya | pickleball | rögbi | röplabda | sakksúlyemeléstestépítés- fitnesz | tenisz | tollaslabda | torna (férfi) | torna (női) | triatlon | vízilabda

A sportági gyakorlati vizsga követelményei az adott sportágra kattintva érhetők el.

A felvételi jelentkezés lezárását követően az intézmény felveszi a jelentkezőkkel a kapcsolatot a sportágválasztás kapcsán. A jelentkezőknek nyilatkozniuk kell, hogy mely sportágra kívánnak felvételizni. A nyilatkozat megtétele után a sportág módosítása nem lehetséges. A sportágak kiválasztása során kérjük, vegye figyelembe, hogy a választott sportág milyen munkarendben került meghirdetésre! A felvételi jelentkezés lezárását követően a választott munkarend nem módosítható. A sportági képzések csak megfelelő számú jelentkezővel indulnak el.

A felvételi vizsga megkezdésének feltétele:

A felvételi vizsga a felvételiző egészségügyi alkalmasságának igazolását követően kezdhető meg! 

Egészségügyi alkalmasság igazolásának dokumentumai:

1.Orvosi igazolás

    • egy évnél nem régebbi sportorvosi igazolás (egyesületben sportolók esetén)
  • VAGY
  • VAGY
    • legalább 2026. 06. 30-ig érvényes versenyzői igazolvány (csak az edző, szakedző szak esetében, abban az esetben, ha a versenyzői igazolvány a választott sportágra vonatkozik)

2. Szabályosan kitöltött „Egészségügyi nyilatkozat” (Letölthető formanyomtatvány)

Az egészségügyi alkalmasság igazolására egy évnél nem régebbi sportorvos vagy foglalkozás-egészségügyi szakorvos által kiadott igazolás vagy  a választott sportágra vonatkozó legalább 2026. 06. 30-ig érvényes  versenyzői igazolvány   és a szabályosan kitöltött „Egészségügyi nyilatkozat” együttesen szükséges. A dokumentumokat a felvételi vizsga megkezedése előtt eredeti példányban kell leadni a felvételi irodában. 

Gyakorlati felvételi vizsga teljesítése

A felvételi összpontszámot, kizárólag a gyakorlati vizsga alapján, a gyakorlati vizsga pontszámának megkettőzésével, intézményi pontok hozzáadása nélkül kell meghatározni.

A gyakorlati vizsga felépítése

  • Biológia teszt: 50 pont (A teszt kérdései a Mozaik Kiadó 11. évfolyamos "A sejt és az ember biológiája" biológia tankönyve alapján kerülnek összeállításra.)
  • Sportági elmélet szóbeli vizsga: 30 pont
  • Sportági elmélet írásbeli vizsga: 30 pont
  • Sportági gyakorlat gyakorlati vizsga: 90 pont
  • Összesen: 200 pont

Amennyiben a jelentkező a felvételi vizsga elemei közül bármelyikben „0” pontot ér el, a felvételi eljárásból kizárásra kerül.

Felmentések:

Felvételi összpontszáma 500 pont annak a jelentkezőnek bármely általa választott intézményben meghirdetett képzésen – ha megfelel a jelentkezési és alkalmassági feltételeknek –, aki

  • a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy a Siketlimpián 1–8. helyezést,
  • b) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján felnőtt korosztály részére szervezett
    • ba) világbajnokságon 1–3. helyezést,
    • bb) Európa-bajnokságon 1. helyezést ért el.

(423/2012. (XII.29.) Kormány rendelet a felsőoktatási felvételi eljárásról jogszabály 22. §. (1) pontja)

Edző alapképzési szakon a fentiekben meghatározottakon túl felmentést kapnak: 

a) a sportági elméleti és gyakorlati vizsgák alól felmentést (maximális pontszámmal azaz 150 ponttal) azok a jelentkezők, akik felnőtt korosztályban világbajnokságon, Európa-bajnokságon saját, olimpiai sportágukban 4-6. helyezést értek el, valamint azok, akik edzőként rendelkeznek ugyanilyen szintű eredményekkel;

b) a sportági gyakorlati vizsgák alól (maximális pontszámmal azaz 90 ponttal) azok a jelentkezők, akik saját sportágukban nemzeti vagy országos bajnokságon felnőtt korosztályban, 1. osztályban, 1. helyezést értek el 

A sporteredményeket az adott országos sportági szakszövetség által kiállított hivatalos dokumentum igazolja (letölthető igazolásminta elért sporteredmények igazolásához). Az igazolásokat a felvi.hu dokumentumkezelő felületére a jelentkezési határidőig (2026. 02. 15.) szükséges feltölteni.

Az edző alapképzési szakra történő jelentkezés esetében a gyakorlati vizsga biológia teszt része alól azok a jelentkezők, akik szakképző intézmény technikusi képzésében a sportágazati képzésben vettek részt (510142001 Fitness- wellness instruktor; 510142002 Sportedző (sportág megjelölésével)- sportszervező) és a 13. évfolyam lezárása után legalább jó minősítéssel komplex szakmai vizsgát tettek, a maximális 50 pont jóváírásával mentesülnek. 

Szakfelelős: Prof. dr. Sós Csaba, egyetemi tanár, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya

A szakról részletes információ itt érhető el!

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!