;>
Archívum

2017. február

InTErnational Fórum

InTErnational Fórum

A 2017. március 8-án rendezendő fórum célja, hogy a TE nemzetköziesítési fejlesztéseit, folyamatait és az intézményen kívüli hátterét, valamint jó gyakorlatokat mutasson be.

Sporttörténelmet írt a TF-es hallgató a sí vb-n

Sporttörténelmet írt a TF-es hallgató a sí vb-n

Lesiklásban és szlalomban is magyar sporttörténelmet írt Kékesi Márton az alpesi sí-világbajnokságon. Pedig már nagyon fáradt volt, folyamatosan vérzett az orra, de az adrenalin vitte előre. A téli olimpián is hasonló tettre készül.

Munka után, munka közben, munka előtt

Munka után, munka közben, munka előtt

Decemberben volt két éve, hogy Mocsai Lajos rektorként irányítja a Testnevelési Egyetemet, s az azóta eltelt két esztendő egy rendkívül fontos munkafolyamat időszakát határozta meg. Egyebek mellett újra kellett „alapítani” az egyetemet.

A TF Hőse-díjat kap a busztragédia hős tanára

A TF Hőse-díjat kap a busztragédia hős tanára

Díjat alapít a Testnevelési Egyetem. A csütörtöki szenátusi ülésen Mocsai Lajos rektor úr és Dosek Ágoston kezdeményezésére az egyetem szenátusa elfogadta, hogy a példaértékű emberi cselekedetek méltatására díjat alapítson a Testnevelési Egyetem: a TF Hőse-díjat. Ennek kapcsán beszélgettünk Mocsai Lajossal.

Büntetőpárbaj és Brainsporting az nso.hu-n

Büntetőpárbaj és Brainsporting az nso.hu-n

Ezentúl rendszeresen olvashatunk a Testnevelési Egyetem hallgatóinak dolgozataiból, írásaiból a Nemzeti Sport online kiadásában. A Sportgazdaságtani és Döntéstudományi Kutató Központ hallgatói sokszor újságírói és olvasói, sportkedvelői szempontból is igen izgalmas témákat feszegetnek, most például a büntetőrúgások hatékonyságának elemzését láthatjuk az nso.hu-n.

Neszmélyi Emil nagy sikerű előadása

Neszmélyi Emil nagy sikerű előadása

Mocsai Lajos rektor úr meghívásának eleget téve február 21-én nagy sikerű előadást tartott a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc termében dr. Neszmélyi Emil egykori TF-hallgató, aki tavaly májusban első magyarként a nehezebb útvonalon, a hegyet északról megmászva jutott fel a világ tetejére, a Mount Everest csúcsára.

Kiváló TF-es szereplés a fedett pályás atlétikai OB-n

Kiváló TF-es szereplés a fedett pályás atlétikai OB-n

A hétvégén megrendezett 43. fedett pályás atlétikai bajnokságon rég nem látott sikereket értek el a TFSE atlétái. A TF- sportolók két bajnoki címet, egy bronzérmet és további értékes helyezéseket szereztek a BOK-csarnokban.

Isten éltesse, tanár úr!

Isten éltesse, tanár úr!

Csütörtökön ünnepli 74. születésnapját Bognár Gábor, egyetemünk korábbi tanára, vívóedző, aki 1968 és 2006 között oktatott a TF-en, közben pedig két tanári diplomát szerezve elvégezte az általános iskolai és középiskolai testnevelő tanári szakot.

Folytatódott a kézilabda-bajnokság

Folytatódott a kézilabda-bajnokság

Az elmúlt napokban több találkozón, felvezető és már tétmérkőzésen is pályára lépett a TFSE női és a férfi kézilabda-csapata. A most szombaton megkezdődő NB II-es bajnokság tavaszi idényében a férfi csapat nyert, míg a lányok nagy küzdelemben, az együttes kapusának sérülése miatt végül vereséget szenvedtek. Összefoglalónk következik a kézilabdások eredményeiről.

Diplomaátadó ünnepség - egy emlékezetes nap

Diplomaátadó ünnepség - egy emlékezetes nap

Szombat délelőtt tartotta a Testnevelési Egyetem (TF) Szenátusa nyilvános ünnepi ülését, amelyen a három hallgató doktorrá avatása és 82 végzős hallgató diplomáinak átadása mellett együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Edzők Társaságával (MET). A MOM Kulturális Központban tartott rendezvényen a Testnevelési Egyetem vezetősége mellett részt vett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!