Emlékezetes marad a Magyar Ökölvívó Szövetség centenáriumi ünnepsége, amiben fontos szerepet játszottak az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem önkéntesei is.
Legyél részese az IWI 25 éves jubileumi rendezvényének az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen!
Az idén nyáron ismét világsztárokkal telt meg a Nemzeti Atlétikai Központ, hiszen újra Budapesten rendezték meg a Gyulai István Memorialt. A TF Önkéntes és Fenntarthatósági Irodájának szervezésében a verseny minden percében jelen voltak azok a lelkes önkéntesek, akik nélkül a rendezvény nem valósulhatott volna meg ilyen magas színvonalon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt működő Magyar Diplomáciai Akadémia, stratégiai együttműködésben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel idén szeptemberben elindítja a Nemzetközi Sportvezetői Programot.
Világcsúcsot, országos csúcsot és egyéni csúcsot is látott a közönség kedden a 15. Gyulai István Memorialon, amelynek másnapján Szalma Lászlóval beszélgettünk.
- Indul a Nemzetközi Sportvezetői Program!
- Jelentkezési felhívás – Klebelsberg Kuno Szakkollégium
- Fókuszban az eredményességnövelés és a teljesítményjavulás a VIII. NETRISK Sport és Innováció Konferencián
- Már lehet jelentkezni a Továbbképző Központ szakképesítésre felkészítő szakmai és szakirányú továbbképzéseire