Már csak néhány nap, és a ritmikus gimnasztika kontinensbajnokságon bizonyíthatnak a TF Önkéntes és Fenntarthatósági Irodájának önkéntesei.
Alig néhány nap választ el bennünket a 2024-es ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság kezdetétől. Ennek megfelelően múlt hét szombaton újabb mérföldkőhöz érkezett a felkészülés a versenyre. Ez pedig nem volt más, mint az eseményre jelentkező önkéntesek online képzése, amelynek során az előadók bepillantást nyújtottak a verseny előkészületeibe és az elvégzendő feladatokba.
Az esemény önkéntesprogramjának szervezésében és lebonyolításában a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Önkéntes és Fenntarthatósági Irodája vesz részt, így a képzés házigazdájaként dr. Perényi Szilvia köszöntötte az önkénteseket és a képzés előadóit. A tréninget Tari András, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnökségi tagja nyitotta meg, aki bemutatta a sportágat, illetve hazai eredményeit, szervezeti és versenyrendszerét.
Kovács Andrea versenyigazgató bemutatta a küzdelmek helyszínét és a lebonyolítás rendjét, valamint kitért a különböző feladatkörökre.
“Az önkéntesek képzése rendkívül fontos része minden nagy sporteseménynek, mivel ezek a lelkes és elkötelezett emberek a verseny sikeres lebonyolításának kulcsfontosságú szereplői” – emelte ki a versenyigazgató.
Fráter Viktória, az NRÜ operatív vezetője, háromszoros olimpikon ritmikus gimnasztikázó már az operatív lebonyolítás legfontosabb területeiről beszélt, amelyek, mint mondta: “Biztosítják a zökkenőmentes és magas színvonalú eseményt.”
Az önkéntesek képzésével a sportesemény előkészítése célegyenesbe fordult. Mint tudjuk, a tréning segít abban, hogy az önkéntesek magabiztosan és hatékonyan tudjanak segíteni az Eb során. Bízunk benne, hogy együtt mindenki számára kellemes és emlékezetes ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot szervezünk.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.