Legfőképpen az edzőképzésre összpontosít a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Magyar Szörf Szövetség megállapodása, amelyet csütörtökön az egyetemen írtak alá a felek.
Mind a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF), mind pedig a Magyar Szörf Szövetség (MSzSz) kiemelt feladatának tekinti, hogy minél színvonalasabban készítse fel a sportágban dolgozó edzőket, valamint, hogy előteremtsék és folyamatosan fejlesszék az ehhez szükséges szellemi és anyagi feltételeket.
E célok elérése érdekében a TF és a szövetség több területen is szeretne együttműködni, illetve összehangolni a munkáját. A szerteágazó megállapodás egyik, ha nem a legfontosabb pillére, hogy a felek a jövőben biztosítani kívánják az edzőképzés személyi és tárgyi feltételrendszerét. Ennek értelmében az MSzSz megszervezi és lebonyolítja a szörf edzőalapképzésének „Sportági elmélet és gyakorlat” elnevezésű tantárgy gyakorlati elemeinek oktatását.
Továbbá, a jövőben az MSzSz javaslatot tesz arra, kik oktassák a tantárgyat, valamint a TF bevonhat MSzSz delegálta külső szakembereket a szakmai képzésbe, a sportággal kapcsolatos témakörök oktatásába.
„A vitorlásszövetségen keresztük tulajdonképpen már eddig is együttműködtünk a TF-fel, és ezt igyekszünk most közvetlenebb formába önteni – tájékoztatott Szalay Balázs, az MSzSz elnöke, aki hozzátette, óriási fejlődésen megy keresztül a szörfsport, új olimpiai osztályt hoztak létre, és a sportág fejlődésének már itthon is vannak jól látható, világversenyen elért, érmekben mérhető jelei. – Ami az oktató- és edzőképzést illeti, az alapoknál kell kezdenünk, ezért is fontos az együttműködés a TF-fel.”
Dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes jelezte, a TF örömmel fogad be olyan sportágat, amely egyrészt kuriózumnak számít, másrészt privilegizált helyzetet teremt abból a szempontból, hogy a TF lehet a képzés bázisa. A rektorhelyettes hozzátette, az elméleti tantárgyak, valamint a társ- és határtudományok területén a TF adja az ehhez kapcsolódó ismeretanyagot, míg a sportszakmai feladatok ellátása, megoldása a szövetségre hárul.
A képzés – amelynek felvételi vizsgája most is zajlik – szeptemberben indul, de remélhetően pótfelvételit is hirdetnek, hiszen akad még 2-3 sportoló, aki el szeretné végezni a szakot.
Fotó: Bukfa Fristóf
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001