ICC diplomaosztó ünnepség a TF-en
2023. május 31.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Május 30-án tartották a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamának (ICC) diplomaosztó ünnepségét, amely a tízhetes képzési időszak zárását jelentette.

Korábban 12 ösztöndíjast választottak ki a nemzetközi képzésre (ICC-program), akik 50 ország – többek között Bahrain, Jordánia, Maldív-szigetek, Argentína, Brazília, Kazahsztán, Omán, Uganda, Kenya, Szváziföld vagy éppen Sri Lanka – nemzeti olimpiai bizottságának ajánlásával érkeztek egyetemünkre. Az edzőképző program immáron több mint 30 éve működik sikeresen az Olimpiai Szolidaritás (Olympic Solidarity) támogatásával.

A képzés során diákjaink 13 tantárgyat tanultak sportági specifikációjukkal párhuzamosan. Az edzőképző programnak jelentős szerepe van abban, hogy kiépítse az utat a következő generáció trénerei számára a minőségbiztosítás, az edzőképzés új filozófiájának és megközelítésének kialakítása terén.

Az ünnepséget a TF rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás nyitotta meg, majd köszöntötte az eseményre meghívott vendégeket, közöttük Jermek Zsilkajdarovot, a Kazah Köztársaság budapesti nagykövetségének konzuli képviselőjét (kulturális, oktatási, sport- és protokollosztály), S.E. Gentiana Mburimi asszonyt, Albánia magyarországi nagykövetét és képviseletvezetőjét, Jasszin Juszfi urat, a Nemzetközi Edzőprogram vezetőjét, az Olimpiai Szolidaritás Entourage Unit vezetőjét, dr. habil Kádár Juditot, a TF Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatóját, továbbá a program oktatóit, ösztöndíjasait és az egyetem különböző szervezeti egységeinek vendégeit.

ICC diplomaosztó ünnepség a TF-en

Kádár Judit köszönetet mondott az Olimpiai Szolidaritásnak, hogy támogatta az ICC-programot. Felvázolta, hogy milyen lehetőségek állnak friss diplomásaink előtt, illetve milyen előnyökkel járhat az itt megszerzett diploma.

Több, a képzésen részt vett diák is méltatta az ICC-programot, most ezekből idézünk.

"Ahogy telt az idő, egyre fejlődtünk, miközben mély baráti kapcsolatot alakítottunk ki. Az edzői filozófiákról folytatott élénk viták, a közös nevetések és történetmesélések életre szóló emlékeket jelentenek mindannyiunk számára. Többé váltunk, mint egyszerű osztálytársak: egy család lettünk, amelyet az edzősködés iránti közös szenvedélyünk és elhatározásunk tart egyben, ezzel is előnyös hatást gyakorolva sportolóink életére" – mondta Hijsam Abdulla a Maldív-szigetekről.

"Megmutattátok nekem a barátság, a támogatás és a feltétel nélküli szeretet igazi jelentését, és olyan emlékekkel távozom Budapestről, amelyek örökre a szívemben maradnak" – reagált Keisz Fetisaj Albániából.

Az oklevelet kapott hallgatók névsora:

  • Meirbek Nuguspanov, Kazahsztán, röplabda 
  • Mahmut Amabuli, Omán, kosárlabda 
  • Hamad Fardan, Bahrein, tenisz
  • Imran Dennis Fereira, Granada, kosárlabda 
  • El-beszár Gestenya, Koszovó, kosárlabda 
  • Aziz Yakub, Uganda, kézilabda
  • Ibrahim Hajsam Abdullah, Maldív-szigetek, kézilabda 
  • María Alejandra Tellechea, Argentina, tenisz 
  • Anna Abu Alháj, Jordánia, tenisz 
  • Maria de Lourdes Mazzoleni Portela, Brazília, cselgáncs 
  • Gerald Juma Abunde, Kenya, kézilabda 
  • Keisz Fetisaj, Albánia, úszás

Kép: Nemes Attila

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!