Könyv jelent meg dr. Nádori László visszaemlékezéseiről
2023. január 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A szelíd harcos címmel nagyszerű könyv jelent meg a 2011. április 18-án 88 éves korában elhunyt dr. Nádori László visszaemlékezéseiről. A TF korábbi hallgatója, majd később elismert és közkedvelt oktatója volt, kiváló testnevelő tanár, sportpszichológus és sporttudós, akinek fő kutatási területe a sportpszichológia, az edzésmódszertan és a sportelmélet volt.

Könyv jelent meg dr. Nádori László visszaemlékezéseiről

Évtizedeken át Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla út 29. szám alatt élt, ahol manapság a Kelet Kávézót találjuk. Éppen ezért a Kelet Kávézó adott otthont vasárnap délután a visszaemlékezéseiből összeálló könyv bemutatójának. Köszöntőt mondott dr. László Imre, Újbuda polgármestere. A beszélgetés moderátora a néhai tanár kisebbik lánya, Nádori Lídia volt, a beszélgetőtárs pedig az idősebbik lánya, Bátonyiné Nádori Viola. A visszaemlékezésen közreműködött Dénes Ferenc sportközgazdász, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem mesteroktatója, valamint Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának főtitkára és tiszteletbeli elnökségi tagja.

Nádori László szívesen mesélt, anekdotázott fordulatos, sikerekkel és kudarcokkal teli életéről. Hosszú és végig egészséges életét mindig a jó géneknek tulajdonította, de ő is sokat tett érte: a testedzésnek nemcsak tudósa, hanem gyakorlója is volt. Sokféle tehetség találkozott benne: gyorsan tanult, szorgalmas volt, törekedett a kiválóságra. Kíváncsi volt az őt körülvevőkre, és mindenkihez a legjobb szándékkal, segíteni akarással közeledett. Nem volt olyan szeglete az országnak, ahova ne ment volna el előadni, beszélgetni a testnevelésről, edzésmódszerekről és az olimpiákról. Mindig másként, máshogy közelítette meg a feladatot, mint ahogyan elvárták tőle, folyamatosan szakmai megújulásra, innovációra, az elmélet és gyakorlat egységére törekedett, a legfrissebb kutatások, tapasztalatok, eredmények beépítésére a gyakorlatba. Életpályáján legfontosabbnak a szolgálatot tekintette: az állam, a kutatás, a közoktatás, a tanárképzés, a sport, az olimpia szolgálatát.

„Bár nem voltunk közeli ismerősök Nádori Lászlóval, annak idején dolgoztunk együtt, az 1996-os sporttörvényt megalapozó koncepciókészítő bizottságba ő hívott meg engem. Ekkor kedveltük meg egymást. Tisztességes, nagy tudású embernek ismertem meg, aki nyitott volt az újra, például az akkor alakuló sportgazdaságtanra. Jól érzékelhetően gyorsan tanult. A könyvet elolvasva ezen nem csodálkozom, hiszen egyetemi professzorként, sportszakemberként, közéleti és társasági emberként az élete a tanulás, a tudás és a tudásátadás körül forgott. Ajánlom a könyvet mindenkinek, akit érdekel az elmúlt közel egy évszázad magyar sportjának története, és az, hogyan látta és formálta mindezt egy nagy tudású ember” – mondta megkeresésünkkor Dénes Ferenc.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!