# könyvbemutató

Szerdán mutatták be a TF könyvtárában Csákvári László a Karate oktatásmódszertan elmélet és gyakorlat (Kézikönyv a karate és a parakarate tanításához, karateórán alkalmazott játékok) című kötetét.

Fontos, a karate oktatásmódszertanát alaposan körbejáró, a TF oktatója, Csákvári László jegyezte szakkönyvvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők az egyetem könyvárában.

Ünnepi eseményen, a TF100-programsorozat utolsó, a 2026-os évre áttolódott záró akkordján emlékeztek meg a TF Könyvtár és Levéltár fennállása 100., valamint a szaklevéltár 28. évfordulójáról.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Róma termében ismerhettük meg a több TF-es szakember által jegyzett Edzéselmélet című új tankönyvet, amely a tématerület tanagyagának megújítására vállalkozik.

Szécsényiné dr. Fekete Irén a TF könyvtárában mutatta be új gimnasztikakönyvét, amely több évtizedes tudását és a mozgás szeretetét sűríti egy kötetbe.

Szeptember 23-án a TF könyvtárában a Teljesítménypszichológia című kötet bemutatóján vehettek részt az érdeklődők.

Szeptember 23-án tartják a TF-es közreműködéssel készült Teljesítménypszichológia - az emberi teljesítmény pszichológiája című könyv bemutatóját az egyetem könyvtárában. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a sportolók mentális felkészítésének legújabb tudományos eredményeit a szakemberekhez, edzőkhöz és hallgatókhoz.

Június 14-én, az Ünnepi Könyvhét programsorozat részeként, nagy számú érdeklődő előtt tartották meg a Széchy Tamás – Élet, Mű, Örökség című kötet közönségtalálkozóját. A rendezvényen a három szerző – dr. Hargitay András, prof. dr.  Sós Csaba és dr. Tóth Ákos – osztotta meg gondolatait és emlékeit a legendás úszóedzőről. 

„Kérdőíves módszerek a testedzés és sportpszichológia gyakorlatában” címmel rendeztek könyvbemutatót a TF Könyvtár és Levéltárában.

„Kérdőíves módszerek a testedzés és sportpszichológia gyakorlatában”címmel rendeznek könyvbemutatót január 28-án, kedden a TF Könyvtár Sport olvasótermében.

Tudományos konferenciára hívták meg a Rekreáció Tanszék docensét.

Bemutatták az olvasóközönségnek a Gyömbér Noémi és Kovács Krisztina jegyezte „Sportpszichológia – Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez” című könyvet.

Dr. Kovács Krisztina és dr. Gyömbér Noémi „Sportpszichológia – Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez” című könyvét is megismerhetik az érdeklődők június 10-én a TF-en.

Jeles vendégek jelenlétében mutatták be a közönségnek Csákvári László karatemester „Karate a testnevelésórán” című könyvét kedden a TF könyvtárában. 

„Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Szakmai beszélgetéssel egybekötött sajtónyilvános könyvbemutatót tartottak csütörtök délelőtt 11 órakor a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem könyvtárában. Az eseményen dr. Négyesi János „Alkalmazott statisztika a sporttudományban” című kötete volt terítéken.

Szakmai beszélgetéssel egybekötött sajtónyilvános könyvbemutató csütörtök délelőtt 11 órától a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen! Dr. Négyesi János Alkalmazott statisztika a sporttudományban című kötete lesz a középpontban, egyszersmind az, hogyan lehet gyakorlati példákkal szemléltetni a kutatásmódszertant és a statisztikai próbákat.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalmi Kapcsolatok Irodája szeretettel meghív minden érdeklődőt Somorjai László, a TF aranydiplomása verseskötetének március 24-i bemutatójára.

A szelíd harcos címmel nagyszerű könyv jelent meg a 2011. április 18-án 88 éves korában elhunyt dr. Nádori László visszaemlékezéseiről. A TF korábbi hallgatója, majd később elismert és közkedvelt oktatója volt, kiváló testnevelő tanár, sportpszichológus és sporttudós, akinek fő kutatási területe a sportpszichológia, az edzésmódszertan és a sportelmélet volt.

December 6-án két könyvbemutató házigazdája volt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem könyv- és levéltára, ahol prof. dr. Hamar Pál és dr. habil. Soós István ismertette legújabb alkotását.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!