Birkózás: Világelső folyóiratban a TF kutatása!
2022. december 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Kétéves kutatómunka eredményéről számolt be az idén szeptemberben Belgrádban dr. Barna Tibor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Küzdősportok Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense, 2003 és 2013 közötti vezetője.

Birkózás: Világelső folyóiratban a TF kutatása!

E nagyszabású munka eredményét aztán közölte az International Journal of Wrestling Science világhírű szaklap, amely 176 országban négy nyelven jelenik meg (az ENSZ-nek 196 tagja van). Ezt a lapot a Nemzetközi Birkózó Szövetség tudományos bizottsága adja ki (amelynek Barna Tibor is a tagja), támogatva ezzel a sportággal kapcsolatos kutatások publikálását.

„A TF Küzdősportok Tanszékén általam alakított kutatócsoport végezte el ezt a sokrétű munkát – mondta megkeresésünkre Barna Tibor. – A szellemi vezérünk a kilencvenegy évesen is pengeéles agyú dr. Bretz Károly, s hadd említsem meg a velünk együtt dolgozó két hallgatónkat, Bartáky Marcellt és Kántor Katalint is, akik rengeteget segítettek és tanultak az együtt elvégzett munka során. A szeptemberben Belgrádban megrendezett birkózó-világbajnokság idején világkonferencia is zajlott a szerb fővárosban, ott számoltam be kutatásunk eredményéről, s az akkori előadásom jelent meg nemrégiben a világhírű szaklapban nyomtatott formában. Az OTKA kutatási program keretében azt vizsgáltuk, hogy az elektromos áram mágneses fluxushatása, a különböző frekvenciamodulációk miben és mennyit segíthetnek a sportolók regenerálódásában, a rövid idejű teljesítményfokozásban, illetve a sérülések gyógyításában. Ezt szemléltetik a különböző korosztályokban elvégzett mérések, valamint a diagramok.”

A kutatócsoport tagja volt még Farkas Gábor, Csákvári László és dr. Nyakas Csaba.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!