Két hét alatt két nemzetközi elismerést kapott a „világjáró” Bánhidi Miklós
2022. november 10.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Rekreáció Tanszék tanára először a thaiföldi Szurini Egyetem nemzetközi vezetői díját (International Leadership Award) vehette át, egy héttel később pedig Brazíliában a Rekreációs Világszövetségtől (WLO) kapott elismerő oklevelet (Certificate of Appreciationt). 

Két hét alatt két nemzetközi elismerést kapott Bánhidi Miklós 3

Az utóbbi két hétben nemcsak körbeutazta a világot dr. habil. Bánhidi Miklós, a TF Rekreáció Tanszékének tanára, hanem két jelentős elismerésben is részesült. Thaiföldön a Szurini Egyetem volt rektorától, a Doktori Iskola Regionális Tudományok alprogram vezetőjétől kapott nemzetközi vezetői díjat, ezt követően pedig Brazíliában a Rekreációs Világszövetség elnöke tüntette ki elismerő oklevéllel. A díj annak köszönhető, hogy a nemzetközileg is elismert szakember 12 éven keresztül szolgált a világszövetség elnökségében a rekreáció területén, ahol számos nemzetközi projekt – nemzetközi kongresszusok, oktatási, kutatási és kulturális rendezvények – szervezésében és lebonyolításában vett részt.

Thaiföldön 22 ország kulturális csoportja részvételével rendezték meg a Thaiföldi Nemzetközi Folklórfesztivált, amely nemcsak a tehetséges táncosok számára jelentett bemutatkozási lehetőséget, hanem békedemonstráció is volt egyben. Az esemény arra kívánt rámutatni, hogy mennyire fontos összetartanunk a háborús cselekményekkel szemben, mindezt úgy, hogy jó példát mutatunk a kultúránkon keresztül. A rendezvényen részt vevő csoportok képviselői békedeklarációt írtak alá, amelyet átnyújtottak a fogadó települések vezetőinek, akik egyúttal átvették a „Nemzetközi Béketelepülés” címet is. A rendezvénysorozaton több egyetemi oktató megállapodást írt alá arról, hogy együttműködnek egy közös doktori program kidolgozásában. Egyben kérték, hogy a jövőben vigyünk fellépőket Budapestről is, reméljük, a TF-ről is.

Két hét alatt két nemzetközi elismerést kapott Bánhidi Miklós 2

Brazíliában Pernambuco tartomány Sirinhaem települése volt a helyszíne a WLO éves elnökségi ülésének, amelyen a résztvevők értékelték a 2021/2022-s évad eredményeit, megfogalmazták a következő esztendő céljait és feladatait. Bennünket leginkább az érint, hogy egyetemünk pályázni szeretne egy WLO regionális központ elnyerésére. Ez koordinációs feladatok elvégzését jelentené, miközben lehetőséget ad oktatóinknak és hallgatóinknak, hogy bekapcsolódjanak különböző nemzetközi projektekbe, valamint részt vegyenek közös kutatási programokban. Felmerült továbbá annak ötlete is, hogy Budapesten legyen a szervezet ifjúsági irodája és egy regionális Leisure Observatory állomás is, amely feltérképezi és szakmai tanácsokkal látja el a régióban található rekreációs intézményeket és vállalkozásokat. Abban is reménykedünk, hogy helyet adhatunk egy nemzetközi rekreációs mesterképzésnek is.

A brazil településen zajlott ugyanakkor a nemzetközi Leisure Fórum is, amelynek témája a szabadidő és a társadalmi átalakulás volt. A konferencia nyitórendezvényén – Budapest példáját bemutatva – mi is képviseltük magunkat a „Szabadidő megjelenése a településfejlesztési stratégiákban” című témában. Ennek során bemutattuk, hogy fővárosunknak remek ötletekkel átszőtt, jól átgondolt hosszú távú stratégiája van, nem jelenik meg benne azonban a holisztikus szemléletű életminőség-fejlesztési koncepció, hiányzik belőle a lakossági igények ismertetése, valamint a fejlesztések egészségre gyakorolt hatásának magyarázata. A fórumon felszólalt amerikai és ausztrál kollégák hangsúlyozták a szabadidős ágazatok jelentős szerepét a társadalmi változásokban. A brazil előadó a szervezetéhez (SESC) tartozó projektek előnyös hatásáról is beszélt. A SESC az ország számos helyén egyetemek bevonásán keresztül oktatási, munkára felkészítő, valamint szabadidős projektekkel foglalkozik saját irodák, oktatási, kulturális és sportintézmények, valamint hotelek működtetésével.

Egyetemünk tehát sikeresen szerepelt a nemzetközi fórumokon, de a továbbiakban jelentős feladatok várnak ránk, elsősorban a Rekreáció Tanszék munkatársai részvételével. Meggyőződésünk, az egyetem és Budapest támogatásával meg tudjuk valósítani elképzeléseinket.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!