Hatodszor is Mozgás Éjszakája!
2022. május 18.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Egy hónap múlva ismét megmozdul Budapest, június 17-én ugyanis újra jön a Mozgás Éjszakája! Ez a legnagyobb ingyenes szabadidősport-rendezvény fővárosunkban, s az idén immár hatodik alkalommal lesz megrendezve – méghozzá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem közreműködésével.

Hatodszor is Mozgás Éjszakája!

A Rekreáció Tanszék munkatársai a kezdetektől vezető szerepet játszanak az esemény megvalósításában, a szakmai koncepció kialakításban, valamint a szervezésben és a lebonyolításban, a TF pedig kiemelt szakmai támogatóként jelenik meg. Az idén a Városliget felújított sportparkjába költöző sportágak a TFSE szakmai támogatásával próbálhatók ki.

„Így van, jelentős erőkkel vonulunk fel az eseményen – mondta megkeresésünkre Dr. Lacza Gyöngyvér, a Rekreáció Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. – Ez az esemény a mozgás ünnepe, fesztiválja, rendkívül népszerű a lakosság körében. Volt, hogy közel huszonötezren vettek részt a Mozgás Éjszakáján, mindeddig ez számít részvételi csúcsnak. Szervezőként is óriási élmény látni, amikor ötezer ember zumbázik együtt a Hősök terén, percekig csak rajtolnak a bringások és tele a Városligeti-tó sárkányhajóval. Örömteli, hogy a helyszín ismét a Hősök tere és a Városliget lesz, hiszen csodálatos, magával ragadó a környezet. Újdonság lesz az idei eseményen a sportolásra használható terület kibővítése, mert a Városliget felújított sportparkja is a rendelkezésünkre, illetve a mozogni vágyók rendelkezésére áll majd.”

A program június 17-én este kilenc órakor kezdődik, és másnap hajnali négy óráig tart. A köztes időben 25 sportágban tehetik próbára tudásukat, bátorságukat az érdeklődők, így például futhatnak, gyalogolhatnak, kerékpározhatnak, görkorcsolyázhatnak, kajakozhatnak, kenuzhatnak, zumbázhatnak, salsázhatnak, de lesz természetesen lehetőség kispályás labdarúgásra, tollaslabdára, teqballra, utcai fitneszre és spinningezésre is. Sőt, az Olimpiai Ötpróba Program keretén belül lehetőség nyílik pontgyűjtésre kerékpározás, gyaloglás, futás, úszás és kajak-kenuzás révén – a pontokat pedig azért érdemes szorgosan gyűjteni, mert a legjobbak kijuthatnak nézőként a 2024-es párizsi olimpiára!

„Az idén is mozgalmas és izgalmas lesz a Mozgás Éjszakája, amelyen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemről várhatóan csaknem kétszáz kolléga és hallgató dolgozik majd” – tette hozzá Dr. Lacza Gyöngyvér.

Egy szó, mint száz: talpra, Budapest, dőljön csak meg az a 25 ezres részvételi rekord!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!