A tavaly decemberben elhunyt, korábbi TF oktató, dr. Miltényi Márta tiszteletére rendeztek búcsúztatóünnepséget február 25-én, pénteken a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Aulájában.
Mint arról korábban beszámoltunk, Márti néni tavaly decemberben hunyt el, és hat héttel utána férje, Ránky Ernő is követte őt. Pénteken délután 4 órakor a Farkasréti templomban tartottak gyászszertartást, amelynek keretén belül mindkettőjükről megemlékeztek. Az eseményen jelen volt Márti néni számos régi és új TF-es, valamint régi sportbéli kollégája, illetve elhunyt férje korábbi munkatársai és barlangásztársai.
A mise kezdetére már tömve volt a templom. A két elhunyt lelki üdvéért bemutatott gyászistentisztelet után Márti nénit az egyetem részéről Prof. dr. Pavlik Gábor, korábbi közvetlen kollégája, míg férjét a barlangászok búcsúztatták. A megszólalók számtalan kellemes személyes élményt elevenítettek fel, amelyben elsősorban emberi nagyságukat emelték ki.
Ezután a gyászolók a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre mentek, ahol az Aulában búcsúztatóünnepség keretében emlékeztek meg róluk. A résztvevők a szép emlékeket, Márti néni és férje remek tetteit, továbbá derűlátó kisugárzásukat elevenítette fel gyermekeiknek, hiszen mind a hárman a TF hallgatói voltak.
Az egyetem egy szép sírcsokorral és a TF kék szalagjára felírt szöveggel búcsúzott tisztelt és szeretett tanárától és kollégájától, így fejezve ki tiszteletét.
A TF mindörökké megtartja Márti nénit emlékezetében!
Fotó: Kneffel Zsuzsanna
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001