Kiválóan szerepeltek a magyar egyetemisták Tokióban!
2021. augusztus 13.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Értékes és tanulságos összesítő anyagot készítette a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a hallgatói jogviszonnyal rendelkező magyar egyetemisták és főiskolások olimpiai részvételéről, szerepléséről. Az összeállításból kiderült, hogy a teljes magyar csapat majd 40 százaléka hallgatói jogviszonnyal rendelkezett a nyári játékokon.

Az unisport.hu oldalon közzétett összeállításban – amelyben a MEFS főtitkára, Juhász Péter és a Testnevelési Egyetem rektorával, a MEFS elnökével, Mocsai Lajossal szorosan együtt dolgozó alelnök, Gál András Levente is megszólalt – egy intézményi eredményességi rangsor is készült. Ebben a Testnevelési Egyetem, ha csak az érmesek eredményeit vesszük figyelembe, a 2. helyen zárt.

Azonban mindez összességében nem oktatási intézményekre lebontva fontos, jóval inkább üzenetértékű, hiszen az a tény, hogy 13 egyetemi hallgató szerzett olimpiai érmet a magyar küldöttség tagjaként, egyben példa minden felsőoktatásba készülő vagy ott tanuló fiatalnak: a főiskolai és egyetemi tanulmányok mellett is lehet kiemelkedő világszínvonalon sportolni! És ha azt lehet, akkor szabadidő eltöltésként sportolni végképp lehet.

Kiválóan szerepeltek a magyar egyetemisták Tokióban (Tóth Krisztián)

Tóth Krisztián, a TE hallgatójaként szerzett bronzérmet Tokióban (fotó: Nemzeti Sport)

Ami tény: a 2021. évi tokiói olimpián a 175 nevezett magyar versenyzőből 68 fő rendelkezett hallgatói jogviszonnyal az esemény idejében (a teljes magyar csapat 38,8%-a), és a magyar küldöttség által nyert 20 éremből 13-at nyertek hallgatók (egyéni sportágakban, valamint a vízilabda-válogatottak és vívás, kajak-kenu csapatok tagjaiként).

Gratulálunk és bízunk abban, hogy döntő pillanatban egyre többen választják a tanulást és a sportot, együtt.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!