A TF-en járt Prof. Dr. Dörgő Sándor
2017. május 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mocsai Lajos rektor úr irodájában fogadta az elmúlt héten Prof. Dr. Dörgő Sándort, a National Strength and Conditioning Association oktatási és kutatási bizottságának vezetőjét. A találkozón egy mindkét fél számára értékes együttműködés körvonalazódott, amely olyan objektív és innovatív felkészülési rendszer használatáról is szólt, amelyben folyamatosan láthatóvá válik versenyzők és a tanítványok fejlődése.

A TF en járt Prof. Dr. Dörgő Sándor

Kétéves előkészítő munka után találkozott dr. Mocsai Lajossal a Testnevelési Egyetem rektorával az Y Akadémia vezetősége. Prof. dr. Dörgő Sándor vezetésével a rektori hivatalban ott volt még: Szabó Zsófia, Fekete Farkas Mór és Agócs Tibor, az Y Akadémia hazai vezetője is.

A többoldalú tárgyaláson a Testnevelési Egyetem nemzetközi és hazai kapcsolatainak erősítéséről esett szó, de összesen három témában folytak tárgyalások:

- Testnevelési Egyetem – El Paso Egyetem együttműködése
- Testnevelési Egyetem – NSCA együttműködése
- Testnevelési Egyetem – Y Akadémia együttműködése

Mint a következő összeállításból is kiderül: mindhárom témában közel kerültek a megállapodáshoz a Testnevelési Egyetem és az Y Akadémia képviselői. A jövőben az együttműködési megállapodások és azok konkrét területeinek kidolgozása folyik a kutatásoktól az oktatásig, több szempontot figyelembe véve. Az eseményről készült tudósítást, beszámolót alább lehet megtekinteni.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!