Tisztelettel meghívjuk a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Testnevelési Egyetem közös szervezésében megrendezendő II. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciára, amely 2018. május 9-10-én kerül megrendezésre a Groupama Arénában. A magyar és angol nyelvű nemzetközi tudományos rendezvény célja, hogy ösztönözzük újabb kreatív ötletek megvalósulását és innovációvá válását.
A tavalyi konferencia egy pillanata
A magyar sportszférában és a világon zajló versenyben, különösen az olimpiai eredményesség fokozásával kapcsolatos feladatokban most szélesebb nemzetközi tudományos és szakmai spektrumban szeretnénk lehetőséget biztosítani tapasztalatcserére és tudás-transzferre. A konferencia tárgyalja a sport innovatív társadalmi szerepét, ismerteti a legjobb gyakorlatokat, ajánlásokat tesz, hogy kerüljön be az innovatív megközelítés a sportági tervezési metódusba és a megvalósítás gyakorlatába, egészen a sportegyesületi szintű átalakításig. Az idei konferencián kiemelt hangsúlyt kap a kognitív és mentális fejlesztés, a teljesítménydiagnosztika, a sportlétesítmény-menedzsment, valamint az inklúzív sport. Kiváló előadókkal, izgalmas workshopokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel szeretnénk áttekinteni a sportinnováció teljes spektrumát és lehetőséget adni a sportszakembereknek nézeteik ütköztetésére. A szervezők várják az innovatív szellemű edzőket, sportszakembereket, de természetesen a nyitott, újításokat beépíteni akaró és tudó testnevelőket is.
Lehetőséget adunk az üzleti élet képviselőivel való találkozásra a kutatóknak és sportszakembereknek határon innen és túlról is.
Absztraktokat, egy 20 perces magyar vagy angol nyelvű előadáshoz 2018. március 1-ig várunk az
- az előadó teljes neve, intézményi tartozása, email címe
- az előadás tervezett címe magyar és angol nyelven
- előadása főként mely témakörhöz tartozik az alábbi fő témakörök közül? (betűjel)
- az előadás absztraktja (400 szó) magyar és angol nyelven
- szüksége van-e projektorra, Internet hozzáférésre
- rövid magyar és angol nyelvű „bio” (max. 250 szó)
Fő témakörök:
- A. a sport innovatív társadalmi szerepe
- B. kárpát-medencei jó gyakorlatok a sportinnováció terén
- C. innovatív sportági tervezés és gyakorlat
- D. sportági innováció az egészséges életmód terén
- E. innovatív, fair és egészségcentrikus teljesítményfokozás
- F. informatika, statisztika és analitika: sporttudomány és teljesítményfejlesztés
- G. a döntéstudomány innovatív használata a sportban
- H. edzés, verseny és rehabilitáció-specifikus sporttechnológia
- I. hatékony finanszírozási módok a sportban
- J. tudástechnológia és a sport
- K. innovatív sportlétesítmény-fejlesztés
- L. modern sportszakember-továbbképzési utak és módszerek
- M. innováció a kiválasztás rendszerében
- N. a sportgazdaság fejlődési irányaiA konferenciát követően online publikációs lehetőséget kínálunk az előadóknak a Testnevelés, Sport, Tudomány (TST) oldalán
- O. modern rekreációs trendek, új utak a szakemberképzésben
- P. sportpedagógia és sportszociológia
Program
- Május 9. (szerda)
- 9.00-13.00 Regisztráció
- 10.00-11.30 Sportági kerekasztalok
- Kerekasztal 1 - Innovatív jégkorongsport (H) (Géczi Gábor)
- Kerekasztal 2 - Innovatív vízilabdasport (H) (Lukács Dénes)
- Kerekasztal 3 - Innováció a röplabdasportban (H) (Lukács László)
- 11.30-12.50 Ebédszünet / Céges prezentációk (Tóth András). Horváth Csaba (Open Time Consulting), Süle Dániel (EliteSport): Innovatív megoldások a hazai sportegyesületek szolgálatában, Horváth Olivér (Favorit Sport Kft.)
- 13.00-13.15 Megnyitó (Dr. Kádár Judit)
- Köszöntő: Dr. Palkovics László (innovációs és technológiai miniszter), Dr. Szabó Tünde (EMMI, sportért felelős államtitkár), Oláh Zsanett (MNKH, vezérigazgató)
- 13.15-13.30 Köszöntő: Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos (TE, rektor) A TE, mint innovatív sportegyetem
- 13.30-13.45 Györfi János (TE, stratégiai főtanácsadó, az MKSZ Sporttudományi Tanácsadó Testület elnöke): A konferencia fókusza, sportinnováció (H)
- 13.45-14.15 Plenáris 1: „A csúcsteljesítmény pszichológiája: fenyegetés vagy kihívás?” (E/H) Prof. Dr. Fülöp Márta (az MTA doktora, ELTE)
- 14.15-14.45 Plenáris 2: „A helyzetfelmérés és döntéshozatal a teljesítménypszichológia tükrében” (E) Prof. Dr. Markus Raab (Sporttudományi Egyetem Köln)
- 14.45-15.00 Q+A
- 15.00-15.30 Szünet frissítőkkel / Fotókiállítás megnyitó (fővédnök: Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár)
- 15.30-17.00
- Workshop 1: A magyar sport versenyképessége (H) (Sós Csaba)
- Workshop 2: Talent management and sport development (utánpótlásnevelés) (E) (Leonidas Petridis)
- Workshop 3: Biomedical innovation 1. (E) (Koller Ákos)
- 17.00-17.30 Szünet frissítőkkel / Céges prezentációk (Lehőcz Gábor). Pap Sándor (BSU): Budapest Sport Application, Hornyák István (Testszobrász Műhely)
- 17.30-19.00
- Kerekasztal 4: Sport, média, cégek (H) (Mezei Dániel). Cseh László, Kovács Ágnes, Szántó Dávid, Szántó Éva, Vobeczky Zoltán.
- Kerekasztal 5: Sportgazdaság (E) (Borbély Attila)
- Kerekasztal 6: (előadásokkal): Kognitív képességek fejlesztése a sportban (H) (Tóth László)
- 19.00-21.00 Fogadás. Háziasszony: Kovács Ágnes olimpiai bajnok, a TE NKI munkatársa. Köszöntők: Oláh Zsanett, MNKH vezérigazgató és Dr. habil Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes, TE.
- Május 10. (csütörtök)
- 8.00-10.00 Regisztráció
- 8.30-9.30 Céges prezentációk (Lehőcz Gábor). Dubiczky Tamás (HIKVISION Europe), Pajna Sándor (e Közig Zrt.)
- Workshop 4: E-sport (H/E) (Bóné Zoltán)
- Workshop 5: Integratív diagnosztika, mint innovációs eszköz (E) (Szabó Tamás)
- Workshop 6: A 2017/2018. Tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program medikusai (H) (Tihanyi József)
- 9.30-11.00
- Workshop 7: Innováció a kézilabdasportban (H) (Györfi János)
- Workshop 8: University sport as the innovative instrument of urban and higher educational development (E) (Kiss Ádám)
- Workshop 9: Innovatív sportszociológia (H) (Gál Andrea)
- 11.00-11.30 Szünet frissítőkkel / Céges prezentációk (Lehőcz Gábor). Tóth Péter (CTS Informatika Kft.), Masatoshi Hiroura (ITware Kft.): Japanese culture background in innovation.
- 11.30-13.00
- Workshop 10: Modern rekreációs trendek és új utak a szakemberképzésben (H) (Lacza Gyöngyvér)
- Workshop 11: Az eredményes sportolás és sportoltatás pszichológiája (H) (Lénárt Ágota)
- Workshop 12: Biomedical innovation 2. (E) (Tóth Miklós)
- 13.00-14.00 Szünet, szendvicsebéd
- 14.00-15.30
- Workshop 13: Brainsporting (H) (Sterbenz Tamás)
- Workshop 14: Innovative rehabilitation and physiotherapy (E) (Lukasz Trzaskoma)
- Workshop 15: Innovatív sportpedagógia (H) (Borosán Lívia)
- 15.30-16.00 Szünet frissítőkkel
- 16.00-17.30
- Workshop 16: Innováció a küzdősportok terén (H) (Németh Endre)
- Workshop 17: Sportági innováció (H) (Ökrös Csaba)
- Workshop 18: Sportszervezetek érintettjei: a tudatosság innovatív útjai (H) (Perényi Szilvia)
- 17.30-17.45 Zárszó. Prof. Dr. Radák Zsolt, a TE Doktori Iskola vezetője, Kun Gábor, MNKH vezérigazgató-helyettes
Részletes program- és absztraktfüzet >>>
Regisztrációs díj
- résztvevő, előadó: 9 000 forint
- doktori hallgató, jelölt: 4 500 forint
- TE közalkalmazott, emeritusz, doktorandusz: ingyenes
- hallgató: ingyenes belépés a konferencia előadásaira
- cég megjelenés: 30 000 forint
- cég megjelenés prezentációval: 50 000 forint
A regisztrációs díjak utalása várhatóan 2018. február 15-től lehetséges, illetve készpénzben a konferencia helyszínén is befizethető. Számlát csak a konferenciát követően áll módunkban kiállítani. Számlaszám: Testnevelési Egyetem, IBAN: HU63- 10032000-00334679-00000000. Kérjük, a közleménybe írja: "Sportinno 2018"! A regisztrációs díj tartalmazza az előadások és workshopok látogatását, az absztrakt füzetet, szünetekben frissítőket és a díszfogadáson való részvételt. A fent említett regisztrációs díjak 2018. április 30. után a következők szerint alakulnak (céges jelentkezést ezt követően sajnos nem áll módunkban elfogadni):
- résztvevő, előadó: 13 000 forint
- doktori hallgató, jelölt: 7 000 forint
- TE közalkalmazott, emeritusz, doktorandusz: 4 500
- hallgató: ingyenes belépés a konferencia előadásaira