2011. július 16-án, szombaton, 10 órai kezdettel rendezte a TF diplomaosztó ünnepségét, a Dr. Bácsalmási Péter Atlétikai Csarnokban.
A rendezvényen az angol nyelvű képzéseink, az alap- és mesterképzési szakok (BSc: 4, MA/MSc: 5), a hagyományos egyetemi (3) és főiskolai (3) szakok, valamint a felsőfokú szakirányú továbbképzési szakok (2) végzős hallgatói vették át okleveleiket, összesen 315-en.
Immár hagyományosan az ünnepség keretén belül került sor a 2011. évi mesteredzői díjak átadására is, melyeket intézményünk a Magyar Edzők Társaságával közösen szervezett. E kitüntető címet ebben az évben az alábbi sportszakemberek vehették át: Agócs Mihály (kajak-kenu), Illés Bálint (kerékpár), Pánczél Gábor (judo), Varga József (vívás). A díjakat Molnár Zoltán, a MOB főtitkára és dr. Ormai László, a MET elnöke adta át.
A diplomaosztón Dr. Tóth Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, a TF dékánja mondott ünnepi beszédet, és ugyancsak ő eskette a jelölteket. A hallgatókat dékán úr és Dr. Szél Ágoston úr, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese avatta fel.
A friss diplomások részére készített DVD-felvételeket az érdeklődők augusztus 22. után vehetik át a Tanulmányi Osztályon, az Oktatásszervezési Csoport munkatársaitól (Ferencz Beáta, Kisbán Krisztián), ügyfélfogadási időben.
Válogatás az eseményen készült képekből:
[nggallery id=120]
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001