Összdolgozói értekezlet és karácsonyi ünnepség
2014. december 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A TF közössége 18-án, csütörtökön, összdolgozói értekezlet keretében találkozott először hivatali minőségében a frissen kinevezett rektorral, Mocsai Lajossal.

Összdolgozói értekezlet és karácsonyi ünnepség

Az aulát szinte teljesen megtöltő oktatók, tanárok, adminisztratív dolgozók, néhány érdeklődő PhD és nappalis hallgató jelenlétében megtartott értekezleten Mocsai Lajos felvázolta elképzeléseit a TF jelenével és jövőjével kapcsolatban, megemlítve a tervezett szerkezeti változtatásokat is. Ekkor került sor a kancellár, Genzwein Ferenc első hivatalos, az egész TF előtt történő bemutatására is. Mocsai Lajos megköszönte Sterbenz Tamásnak munkáját, aki ideiglenes intézményvezetőként igazgatta a TF mindennapjait csaknem 4 hónapon keresztül, és egyben megbízta az általános rektorhelyettesi pozíció betöltésével.

Ezt követően a résztvevők átsétáltak a Főépületbe, ahol az ünnepien feldíszített Hepp Ferenc teremben először meghallgatták a TF műhely és TF-es barátaik már évek óta megszokott, színvonalas karácsonyi műsorát.

Összdolgozói értekezlet és karácsonyi ünnepség

Az egyéni és közös énekekkel, tánccal, verssel és prózával, zenével tarkított műsor az idén is nagy sikert aratott.  A műsor után még leültünk egy rövid beszélgetésre, majd békés boldog ünnepeket kívánva visszamentünk dolgozni.

szöveg: Nemerkényi Krisztina | kép: Farkas Judit

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!