Beszámoló a téli diplomaosztó ünnepségről
2014. február 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Február 14-én, pénteken hetvennégy végzős hallgatónk vehette át diplomáját az Aulában.

Beszámoló a téli diplomaosztó ünnepségről

Az eseményen jelen volt Karunk vezetősége - Dr. Radák Zsolt dékán úr, Dr. Berkes István és Dr. Hamar Pál dékánhelyettes urak -, Karunk számos egykori vezetője, valamint jelenlegi oktatója. Rajtuk kívül megtisztelte az ünnepi eseményt jelenlétével az Egyetem Doktori Tanácsának elnöke, Dr. Rácz Károly klinikaigazgató egyetemi tanár, a Fogorvostudományi Kar dékánja, Dr. Hermann Péter egyetemi tanár, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánhelyettese, Dr. Pethesné Dávid Beáta egyetemi docens, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese, Dr. Őrfi László egyetemi docens, valamint az Egészségtudományi Kar dékánhelyettese, Dr. Vingender István intézetvezető főiskolai tanár.

Elsőként Dr. Radák Zsolt dékán úr köszöntötte az egybegyűlteket, és nyitotta meg az ünnepséget.

Őt Dr. Hamar Pál általános dékánhelyettes úr követte. Beszédében elmondta, hogy az ötvenkilenc végzős között ott van nemcsak az ő, hanem Dr. Berkes István dékánhelyettes úr gyermeke is, így számukra ez a nap családi ünnep is. Dr. Hamar Pál elmondta, hogy a frissen végzett hallgatóknak piacképes  a tudásuk, amellyel a rájuk váró sportszakmai kihívásoknak megfelelnek. Karunkon megtanulták a testkultúra soha el nem halványuló értékeit, amelyek hirdetése innentől már az ő feladatuk is. Búcsúzóul hangsúlyozta, hogy a TF egy nagy család, ahova a végzettek mindig visszatérhetnek.

A köszöntőket egy produkció követte. Kiss Annamária másodéves testnevelő-gyógytestnevelő tanár mesterszakos hallgató, a TF Műhely tagja mutatott be egy táncot az ünnepség hangulatát tovább emelve.

A műsorszám után következett a végzősök eskütétele. Dr. Hamar Pál dékánhelyettes úr eskette fel a végzős hallhatókat, akik egyszerre mondták utána az eskü szövegét.

Ezután Dr. Radák Zsolt dékán úr sportszakemberré avatta a végzetteket, és nevük szólítása után egyenként kezet fogva velük adta át oklevelüket.

Az ünnepi diplomaátadást Dr. Berkes István tudományos dékánhelyettes úr köszöntője követte. Elmondta, hogy a frissen felavatott sportszakemberek egy versenyképes egyetemen szereztek diplomát, bajnok tanároktól tanulhatták szakmájukat. Hangsúlyozta, hogy a sportolók soha nem adják fel, és mindig győzelemre törekednek. Útravalóul azt üzente, hogy bátran kell nekimenni az élet feladatinak, ehhez pedig önbizalom és hitt kell, amihez segítséget nyújt a már megszerezett tudás. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan lesznek kudarcok az életben, de nincs ok az elkeseredésre. Azt tanácsolta, hogy mindig a szívüket kövessé, folyamatosan bővítsék tudásukat, mert csak így lesznek képesek lépést tartani a fejlődéssel. A végzettek előtt álló új kihívásokhoz sok sikert kívánva zárta beszédét.

Ezután Hajas Ildikó Boglárka testnevelő-gyógytestnevelő mesterszakon végzett hallgató búcsúzott az intézménytől társai nevében. Köszönetet mondott a Kar vezetőségének, a Tanulmányi Osztálynak, a tanároknak, a Hallgatói Önkormányzatnak, a szülőknek és a  csoporttársaknak, hogy segítették őket egyetemi tanulmányaik alatt. Mint mondta, felejthetetlen emlékekkel teli időszakot hagynak maguk mögött.

Végezetül ismét Dékán úré volt a szó, aki kérte a végzetteket, hogy esküjükhöz híven törekedjenek hivatásuk, tudományuk hibátlan művelésére, ismereteik állandó gyarapítására.

"Legyenek hazánk gondolkodó és áldozatot vállaló polgárai, és teljesítsék az Önökre váró feladatokat! Szeretettel köszöntöm Önöket, és őszintén kívánom, hogy mindaz, amit itt ünnepélyesen megfogadtak, életükben a legteljesebb valósággá váljék!" – mondta Dékán úr, majd a diplomaosztó ünnepi tanácsülést bezárta.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann, Kovács Ágnes | fotók: Kovács Ágnes, Kovács Attila

[nggallery id=232]

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!