Az idén is ezreket vonzott a Mozgás Éjszakája
2018. június 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Június 16-án immár negyedik alkalommal bizonyított az ország legnagyobb, ingyenes szabadidősport-rendezvénye, a Mozgás Éjszakája, amelynek sportági programját a TE rekreációs csapata alkotta meg. A fesztiválhangulat és a kilátogató 19 ezer, egy ütemre mozduló ember látványa nem hagyott kétséget afelől, hogy a sport valóban boldogsághormonokat termel.

A Testnevelési Egyetem társszervezőként vett részt az Ötpróba programsorozat kiemelt eseményének megvalósításában, amelynek célja elsősorban a mozgás élményoldalának erősítése és az egészségtudatos életvezetés segítése volt.

Az idén is ezreket vonzott a Mozgás Éjszakája (Mocsai Lajos)

Révész Máriusz kormánybiztos, Mocsai Lajos a TE rektora és Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok a színpadon

A megnyitón Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora arról beszélt, hogy az intézmény társszervezőként és stratégiai partnerként mindent megtett azért, hogy a Mozgás Éjszakája a legmagasabb szakmai színvonalon valósuljon meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy közel 200 egyetemista és elhivatott leendő kolléga kapcsolódott be a rendezvény lebonyolításába.

Egyetemünket a szervezői csapatban a Rekreáció Tanszék munkatársai képviselték. Dr. Lacza Gyöngyvér és dr. Irmai István összsportági vezetőként, Grandpierre Judit, mint az animátor csapat koordinátora, Várhegyi Attila kerékpár sportági vezetőként, illetve Zubály Angéla rajtszám osztás koordinálásában segített. A tanszék mesterszakos hallgatói az előkészítésben vállaltak szerepet, és a sportági helyszínek animátorcsapatának koordinátoraként folyamatosan segítették az egyes sportági vezetők munkáját, továbbá minden sportági helyszínen a TE korábbi és jelenlegi hallgatói tevékenykedtek animátorként.

Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és a sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár gratulált mindazoknak, akik ezen a szép nyári estén a pihenés helyett a mozgást választották – ráadásul éppen a futball-vb idején, amikor a szokottnál nagyobb a csábítás arra, hogy inkább a televízió előtt töltse az ember az időt. Egyúttal megköszönte a rendezvény szervezőinek, hogy egész évben azért dolgoznak nagy lelkesedéssel, hogy minél többen és többet sportoljanak a magyar emberek.

Mivel a TE szerepe évek óta hangsúlyos az esemény megszervezésében, a sportági program koncepciójának megálmodása és annak megvalósítása is intézményünk oktatóinak felelőssége

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megemlítette azt a sokszorosan bizonyított tényt, hogy akik rendszeresen mozognak, kevesebb időt töltenek betegállományban, várható élettartamuk hosszabb, továbbá aktívabbak, illetve produktívabbak a sporton túl az élet más területein is. Legfontosabb feladatának ezért azt tartja, hogy segítsen megteremteni az aktívabb élet feltételeit Magyarországon.

Utolsóként dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szólalt meg, akit hatalmas tapsvihar fogadott. Elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a mindennapos munka és egyéb ügyes-bajos dolgaik mellett rendszeresen időt szakítanak a sportolásra. Az Ötpróba futónagyköveteként és a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatójaként ő maga is igyekszik mindent megtenni munkatársaival azért, hogy minél több ember számára legyenek hozzáférhetők azok a lehetőségek, amelyek az egészségesebb életforma megteremtéséhez szükségesek. Ez a törekvés pedig az Ötpróba nagyszabású rendezvényében, a Mozgás Éjszakájában csúcsosodik ki.

Az idén is ezreket vonzott a Mozgás Éjszakája (zumba)

Kezdődik a zumbafesztivál 

A megnyitó után egy fergeteges zumbafesztivállal kezdődött az esemény, ahol rögtön ezrek „melegítettek be” az est további sportolási lehetőségeire hangolódva. Ezzel egy időben az első fitneszórára érkezők is mozgásba lendülhettek – hogy aztán egészen hajnali 4-ig óránként újabb és újabb edzésformákba kóstoljanak bele, népszerű oktatók vezetésével. Hamarosan elrajtolt a rövid, a hosszú, végül pedig a közép távú élményfutás mezőnye is a Duna-partról, ugyancsak sok ezer résztvevővel. De hatalmas tömeget vonzott az éjféli bringás futam is, amely különleges látványosságot jelentett a város még ébren lévő lakóinak. A bringások a Rákóczi-hídtól indulva és oda visszaérkezve 17.5 kilométeres kört tettek meg, érintve a Parlamentet, a Hősök terét és a Keleti pályaudvart. A tengernyi biciklis piros villogói fokozták a város díszkivilágításának fényeit. Számukat jól jellemzi, hogy az indulásnál 20 percen keresztül haladtak át a rajtvonalon tömött sorokban.

Ha pedig már szombat, nyár és éjszaka, természetesen a partihangulatról is gondoskodtak a szervezők: a salsa utcabál és az élő latin zene az est előrehaladtával egyik táncos lábú látogatót ragadta magával a másik után. De azok sem maradtak sportolási lehetőség nélkül, akik inkább a belső csendet és a lágyabb mozgásformákat részesítették előnyben: ők a vízparti puha pázsiton, nyugodt és harmonikus környezetben jógázhattak egész éjjel.

Az est egyik legnagyobb sikert arató látványossága a sárkányhajós felvonulás volt, keleti sárkányfigurákkal díszített, míves, kivilágított hajók szelték át a Dunát, a fedélzetükön olimpiai bajnokokkal. A sárkányhajózást a felvonulás után minden érdeklődő kipróbálhatta. A sportfesztivál másik nagy produkciója egy hazai sportrekord sikeres megdöntése volt: az éjszaka során egyszerre 64 pályán sportoltak együtt a tollaslabdázás szerelmesei, magyar éljátékosok és amatőrök egyaránt.

Az idén is ezreket vonzott a Mozgás Éjszakája (kerékpárverseny)

Kerékpáros sokaság a rakparton 

Nemcsak a különleges, Duna-parti helyszín és a többiek lelkesedése ösztönözte azonban mozgásra a látogatókat. A futók és kerékpározók az esti élmények mellé Ötpróba-pontokat is kaptak. Ez a két sportág ugyanis az ország legnagyobb szabadidősport-rendezvényeit összefogó Ötpróba programsorozat része. Az ötpróbázók sportolással megszerezhető pontjaikat egészen a tokiói olimpiáig gyűjthetik, és értékes sportfelszerelésekre válthatják.

A Mozgás Éjszakáján összesen 16 hagyományos és kevésbé ismert, de annál izgalmasabb sportágat próbálhatott ki a kilátogató 19 ezer érdeklődő, a fent említetteken túl a következőket: tollaslabda, nordic walking, korfball, lábtoll-labda, harcművészet, teqball és amerikai foci. Az egyes sportágaknál kígyózó sorok arról árulkodtak, hogy az egészségtudatos szemlélet világszintű térhódítása a magyar emberekre is hatással van: ha adva van a lehetőség, igenis nagy kedvvel sportolnak és tesznek az egészségükért.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!