Az aradi vértanúkra emlékeztünk
2018. október 6.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Szép idő volt pénteken délután, amikor a D-épület udvarán, a kettős kopjafánál halk zeneszó mellett összegyűltünk emlékezni a tizenhárom Aradon kivégzett tábornokra és az ugyanaznap, Pesten, a Neugebäude épületében kivégzett gróf Batthyányi Lajos miniszterelnökre.

A vértanúkat jelképező kis keresztek már ott sorakoztak a kettős kopjafa mellet, rajtuk a nemzetiszínű gyászszalaggal.

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

A halk zeneszó mellett a Kárpát-medence és Közép-Európa számos részéből és nemzetéből származó tábornokok – akik mind magyarnak vallották magukat – egy-egy utolsó mondata hangzott el. A koszorút – a TF közössége nevében – Mocsai Lajos rektor és Sterbenz Tamás rektorhelyettes urak helyezték el a kopjafa október 6-át jelképező oldalán.

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

A Szózat eléneklése után pedig meggyújtottuk a mécseseket, így róva le tiszteletünket emlékük előtt.

„ S felejthetetlen legyen hát az Ő halálok”.

NHK

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!