A Pekingi Sportegyem vezetői delegációját fogadta a Testnevelési Egyetem vezetősége és a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága. Az 5 fős kínai küldöttség az intézményeink között fennálló több mint 15 éves együttműködés megújítására, új lehetőségek felkutatására és egyeztetésére érkezett.
Gao Feng rektorhelyettes a beszélgetések során kiemelte, hogy mindkét egyetem a maga országában a legjobb, világszínvonalú intézmény és számos közös ponton egyeznek küldetéseink és jövőképünk. Hasonló elképzelésik közül elsősorban az Egészséges Kína programjukat, valamint a közösségi sport fontosságát emelte ki, melyeknek magyarországi megfelelőit Mocsai Lajos rektor is felvetette beszéde során.
A kínai rektorhelyettesnek nem ez volt az első látogatása a Testnevelési Egyetemen, korábbi ittléte során már megismerkedett egyetemünk örökségével és misszóiról, amelyekről hazatérve beszámolt a Beijing Sport University vezetőségének is. Megjegyezte, hogy sok pozitív változást lát a Testnevelési Egyetemen több szempontból is, és hangsúlyozta, hogy a jövőbeli, újabb együttműködési megállapodással megerősített kooperáció híd lehet a két nemzet között. Az intézményeink közötti új megállapodást, mely magába foglal rövid, közép és hosszú távú terveket is, Dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes és Dr. Gao Feng rektorhelyettes írta alá. A konzultáció során felmerült többek között a két egyetem közös nemzetközi kreditmobilitási pályázatának tartalmi előkészítése, közös kutatási tervek megszervezése és a kínai egyetem kezdeményezésére egy összetett, 10 hónapos budapesti csereprogram egyeztetése is.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.