A TE hallgatója, Bernáth Réka a magyar válogatottban!
2021. január 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Hétfőn kihirdette 15 fős keretét a február 4-én rendezendő, Szlovákia elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőre Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, és a kiválasztottak között szerepel Bernáth Réka, a TFSE-MTK 21 esztendős játékosa, a Testnevelési Egyetem elsőéves hallgatója.

A nemzeti csapatnak ez lesz az utolsó meccse a selejtezőben (Hollandia szerepel még a csoportban, amelyet vezet), és bár maradt matematikai esély a továbbjutás kiharcolására, ahhoz bizony a szerencsére is szükség lesz. Egy azonban biztos: Bernáth Réka megérdemelten kapott meghívót a keretbe.

„A szövetségi kapitány munkája és felelőssége kiválogatni a legjobb játékosokat, és úgy érzem, az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményemmel rászolgáltam a meghívásra – mondta megkeresésünkre a kerethirdetés másnapján Bernáth Réka. – Jelentős mérföldkő lesz ez pályafutásomban, hiszen először játszhatok a felnőttválogatottban. A legkevésbé sem görcsölök rá, azt teszem, amit mindig szoktam: magamat adom.” Az pedig nem kevés.

A TE hallgatója, Bernáth Réka a magyar válogatottban!

Bernáth Réka 16.25 pontot átlagol meccsenként az élvonalbeli bajnokságban, amivel hetedik a teljes mezőnyben, a magyar kosarasok közül viszont senkinek sincs az övénél jobb pontátlaga. Székely Norbert szövetségi kapitány döntése tehát logikus és egyértelmű: beválogatta az NB I legponterősebb magyar játékosát. Bernáth Réka ragyogó teljesítménye, eredményessége kapcsán külön kiemelendő a hárompontos dobások hatékonysága, idénybeli 81 kísérletéből 37 „elsüllyedt”, vagyis 46 százalékban bedobja a triplát, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő mutató!

A Magyar Bianka vezette TFSE-MTK ebben a bajnoki évadban ez ideig 16 mérkőzést játszott, és nyolc-nyolc győzelemmel, illetve vereséggel a 12 csapatos élvonal hatodik helyén áll.

„A nyáron elvégzett pluszmunka valóban kifizetődik, mert tényleg jól mennek a dobások, örülök, hogy együttesünk hasznára válok. Ezúton is szeretném megköszönni Hegedűs Péternek, hogy szinte minden szabadidejét feláldozva segített nekem – folytatta Bernáth Réka. – Mindamellett hadd jegyezzem meg, hogy fantasztikus csapatmunkával jutottunk el idáig, akkor sem roppantunk össze, amikor az idény elején döcögött a szekerünk. Legutóbb a DVTK ellen arattunk szép sikert, a mérkőzést végignézők láthatták, mi mindent beletettünk a bravúrgyőzelem elérésébe. Ami pedig a pontátlagomat illeti: nos, a legkevésbé sem vagyok a statisztikák rabja, nem is figyelem az adatokat, mások szokták felhívni a figyelmemet a mutatóimra. De természetesen örülök, hogy a teljes NB I-es mezőnyben a hetedik, az idehaza játszó magyarok között pedig az első vagyok.”

Rögzítsük még egyszer: mindössze 21 évesen!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!