Jókay Zoltán, az aranyvadász
2021. március 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ragyogó teljesítményt nyújtva védte meg címét a férfi röplabdázók Magyar Kupájában a Pénzügyőr csapata, vagy ha úgy tetszik, folytatta aranyvadászatát Jókay Zoltán. A Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének mestertanára vezetőedzőként kettőből kétszer vezette az MK trónjára a Pénzügyőrt. Ezúttal vele beszélgettünk, s rögvest megkérdeztük tőle, hogyan csapódik le egy-egy ilyen siker az egyetemen?

Jókay Zoltán, az aranyvadász

fotó: Pénzügyőr SE

„A sajnálatos vírushelyzet miatt csak ritkán járunk be az intézménybe, de mivel összetartó közösség a miénk, mindig örülünk és gratulálunk a kollégák sikereinek – mondta az 53 esztendős szakember.  – Odafigyelünk egymásra, és nem csupán azokra, akik a sport területén eredményesek, hanem azokra is, akik a tudomány világa felé vonzódnak.”

Minthogy a Vasas női csapatával nyolcszor (!) hódította el a Magyar Kupát, volt korábban szövetségi kapitány is, most meg a Pénzügyőrrel eredményes, felvetettük: ilyen eredménysorral a birtokában, ennyi szakmai tapasztalattal felvértezve sohasem akarta próbára tenni a tudását külföldön?

„Későn érő típus vagyok, megfontolok mindent, ráadásul viszonylag későn kerültem az élvonal vérkeringésébe. A kezdeti sikerek idején, vagyis a Vasasnál töltött időszakomban nem gondolkodtam külföldi lehetőségben, aztán pedig bővült a családunk, van két csodálatos gyermekünk, a famíliát magára hagyva egyedül nem akartam külföldre menni. Igaz, ha mostanság olyan esély kínálkozna, hogy az egész családommal kimehetnék külföldre dolgozni, talán belevágnék, de tényleg csak akkor, ha ők is jöhetnének velem, nekem ugyanis ők a legfontosabbak.”

Meg aztán idehaza is vannak még kihívások, mást ne említsünk, Jókay Zoltán együttese veretlenül zárta az Extraliga alapszakaszát, úgyhogy a bajnoki cím felé vezető út végén is felcsillant valami aranyszínű fény...

„Szó se róla, egyben van a társaság, a Magyar Kupa megnyerését követően kis időt kaptak a srácok a lazításra, de most már minden idegszálunkkal a bajnokságra fókuszálunk, szeretnénk ott is aranyéremmel zárni. Tavaly nagyjából ilyenkor lett lefújva a bajnoki idény, akkor egyetlen vereséget szenvedtünk az alapszakaszban, esélyesként vártuk a rájátszást, de aztán nem folytatódhattak a küzdelmek a pandémia miatt. Reméljük, hogy ha nézők nélkül is, de az idén lesz lehetőségünk végigjátszani az évadot, és minden megteszünk annak érdekében, hogy az MK-elsőség után a magyar bajnokságot is megnyerjük.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!