TF-en végzett szakember lett a TFSE sportigazgatója
2024. február 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ludvig Zsolt, a magyar női röplabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Magyar Röplabdaszövetség volt főtitkára február 1-jétől „hazai pályán”, a TFSE sportigazgatójaként kíván minél többet tenni a TF-ért és sportegyesületéért.

Fontos átalakuláson megy át a csaknem százéves TFSE. A szervezet célja, hogy a jövőben egységes és átlátható sportegyesületként működjön, továbbá, hogy az egyesület méretéhez igazítsa szabályzatait és szervezeti felépítését, egységesítse tagdíjkezelését, és központilag koordinálja gazdálkodását és kommunikációját.

A TFSE és a TF vezetésének célja, hogy valamennyi szakosztályban az egyetem és az egyesület nevéhez méltó és stratégiai céljaihoz illeszkedő szakmai munka folyjon, amihez a két szervezet központi sportszakmai támogatást kíván nyújtani.

Ennek jegyében hozták létre a sportigazgatói munkakört, amelynek betöltésére Ludvig Zsoltot, TF-et végzett testnevelő tanárt és szakedzőt, egykori TFSE-sportolót, a Magyar Röplabdaszövetség korábbi főtitkárát kérték fel. A sportigazgató fő feladatköre, hogy megismerje az egyes szakosztályokban folyó munkát, feltérképezze az esetleges nehézségeket, illetve azonosítsa a támogatást vagy fejlesztést igénylő területeket.

Kinevezését követően így fogalmazott. 

„A sport mindig is része volt az életemnek, több sportágat is kipróbáltam, végül a röplabda mellett köteleztem el magam. Ebben a sportágban töltöttem az elmúlt csaknem harmincöt évet. 1993-ban vettek fel a TF-re, ahol tagja lettem a TFSE férfi röplabdacsapatának, amely megnyerte a másodosztályt, és feljutott az NB I/B-be, továbbá több MEFOB-címet is szerzett az egyetemnek. 2001-ben röplabdaszakedzői képesítést szereztem a 1997-ben szerzett tanári diplomám mellé.”

Ludvig Zsolt trénerként is jeles múltat tudhat maga mögött.

„Edzői pályafutásomat a BSE csapatánál kezdtem, majd Nyíregyházán töltöttem tizenegy évet, és Gödöllőn fejeztem be tizenöt sikeres év után. A bajnoki és kupagyőzelmek mellett a nemzetközi porondon is rendszeresen szerepeltem csapataimmal, valamint hat évig töltöttem be a felnőtt női szövetségi kapitányi posztot. Edzői karrierem befejezése után a Magyar Röplabdaszövetség főtitkáraként tevékenykedtem egészen 2023-ig.”

Munkájához sok sikert kívánunk!

Fotó: hunvolley.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!