Nagy lépés a bajnoki cím és a bravúros feljutás felé
2023. március 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Úgy alakult az NBI-es női röplabda bajnokság 2022/23-as idénye, hogy ezen a hétvégén szombaton hazai pályán vívja a szezon legizgalmasabbnak ígérkező rangadóját a TFSE. A lányok ellenfele a listavezető DVTK lesz 19 órától a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem "D" termében.

16 fordulót követően mindösszesen 1 pont hátránnyal követi az éllovas miskolci alakulatot a második helyezett TFSE-s hölgykoszorú. A mieink zsinórban 11 fordulót zártak győzelemmel, minden ellenféllel szemben jegyeztek már sikert ebben a bajnoki kiírásban, így a DVTK ellen is.

A miskolciakról nem mondható el ilyen jó forma, ráadásul nehezebb a sorsolásuk is. A mostani hétvégét követően a harmadik erőként ismert, rendkívül szívós Veszprémmel csapnak össze hazai környezetben.

A nyomás ezek alapján jobban terheli a Diósgyőrt, akik számára az egymás elleni első mérkőzésünk sem számít a legnagyobb büszkeségek sorába. Történt ugyanis, hogy 2022. december 3-án teljes döbbenetet varázsoltunk a DVTK Arénában ülők arcára, miután 1:3 (-22, 20, -16, -19) arányban arattunk diadalt.

Azóta sok idő eltelt, esetünkben ez további fejlődést eredményezett. Keretünk tovább csiszolódott, a kohézió pedig kirobbanó formát eredményez hétről-hétre. Nagybetűs csapatként tudunk olajozottan működni, rendszerünkben pedig minden a helyén van. A tél elején lejátszott DVTK elleni találkozó óta minden mérkőzésünket megnyertük, nincs olyan alakulat a bajnoki küzdelmünkben, akit ne győztünk volna le. Ezt csak a TFSE mondhatja el magáról.

JOGOSAN VETŐDIK FEL A KÉRDÉS:

Mi történik, ha szombaton győzelemmel zárunk a legnagyobb rivális ellen és az utána következő hat fordulóban nem hullajtunk pontokat?

Bátorítjuk olvasóinkat, hogy a szezon legfontosabb női mérkőzését, ezt az igazi röplabda rangadót ne hagyják ki. Emlékezetes sportélményt garantálhatunk. Érdemes lesz a helyszínen buzdítani a lányokat. Ezen a ponton említsük meg a TFSE jól ismert szurkolói csoportját, a T-közepet, akiknek jelenléte és teljesítménye mindig magában is élmény.

Továbbá, a női rangadót megelőzően sincs üresjárat a "D" teremben. Ugyanezen a napon 16 órától férfi NBI-es röplabdacsapatunk játszik negyeddöntőt a Dunaújvárossal szemben. A fiúk számára a legjobb négybe kerülés a tét, ami nagy bravúr lenne újoncként a bajnokságban.

Érdemes tehát beiktatni a szombat délutáni, esti programba a TFSE röplabda szakosztálya által nyújtott Kettős Rangadót!

2023.03.18. 16:00 - TF "D" terem

TFSE – DKSE (férfi röplabda NBI - negyeddöntő)

2023.03.18. 19:00 - TF "D" terem

TFSE – DVTK (női röplabda NBI - 17. forduló)

Nagy lépés a bajnoki cím és a bravúros feljutás felé 2

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!