TFSE hírek

Triplazáporral jutott ki a TFSE az Európai Egyetemi Játékokra

Nagyszerűen szerepelve megnyerte a kosárlabdázók MEFOB-ját (vagyis az országos egyetemi bajnokságot) a TFSE férficsapata, miután a Miskolcon rendezett döntőben 400 néző előtt óriási csatában 85–84-re legyűrte a Közgáz együttesét.

Triplazáporral jutott ki a TFSE az Európai Egyetemi Játékokra

fotó: TFSE

A siker értékét növeli, hogy Boros Zoltán edző gárdája megfogyatkozva csikarta ki a győzelmet, a szakember mindössze hét játékost tudott bevetni az összecsapáson. Ők viszont nagyot alakítottak, összesen 14 hárompontos kosarat szereztek!

„Ez volt a kulcs – mondta érdeklődésünkre Boros Zoltán, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének tanára. – Mivel center nélkül kellett játszanunk, a távoli dobásokra hegyeztük ki a taktikát, ami persze kockázattal jár, de ezúttal bejött. Mind a hét pályára lépő játékosunk dobott legalább egy triplát. A meccsen a negyedik negyedben vettük át a vezetést, a végletekig kiélezett volt a döntő, le a kalappal a srácok előtt, nagyot küzdöttek az aranyéremért.”

A TFSE-t erősítő Polgárdy Ádám lett a torna legértékesebb játékosa (MVP), az All Star-csapatba pedig rajta kívül Kopácsi Ákos is bekerült az egyesületből.

A viadal megnyerése egyúttal újabb lehetőséget kínál az együttes számára, mert aranyérmesként részt vehet a július 15. és 30. között a lengyelországi Lódzban megrendezendő Európai Egyetemi Játékokon.

„A TF eleve népes küldöttséggel képviseli majd magát e rangos eseményen, hiszen rajtunk kívül többek között a női futsalosok és a férfifutballisták is kvalifikáltak a tornára – folytatta Boros Zoltán. – Felváltva rendezik évente az Európai Egyetemi Játékokat, illetve az egyetemek Európa-bajnokságát, az idén az előbbi verseny következik. Rendkívül rangos és népszerű viadal, maga a verseny is jó hangulatú, de közben az egyetemisták lazasága is jellemző, tényleg minden résztvevő élvezi és örül, hogy ott lehet. Három éve az Eb-n kilencedikek lettünk, hajszállal maradtunk le a nyolc közé jutásról, az idén nyilván jó lenne ezt elérni, de várhatóan bombaerős lesz a mezőny, többek között Olaszországból, Spanyolországból, Litvániából és Szerbiából is acélos csapat érkezésére lehet számítani. Mind az egyetemek, mind pedig a sportolók számára óriási lehetőség, hogy megmutassák magukat Európa legjobbjai között.”

Visszatérve még a kosaras MEFOB-ra: a hölgyek versenyében harmadik helyen zárt a TFSE, amelyből Vígh Bernadett bekerült a torna All Star-csapatába.

MEFOB,TFSE,kosárlabda,aranyérem,interjú,Boros Zoltán