TFSE hírek

Bejutott a MEFOB final fourba a TFSE férfi kosárcsapata

Eldőlt, hogy a TFSE férfi kosárlabdacsapata ott lesz a kosárlabda egyetemi-főiskolai országos bajnokság (MEFOB) négyes döntőjében, amelyet május 21-én és 22-én rendeznek Miskolcon a MEFOB Feszt keretében.

Bejutott a MEFOB final fourba a TFSE férfi kosárcsapata

fotó: TFSE

Május 10-én, kedden a BME-MAFC csapata ellen kellett ledolgozniuk a negyeddöntő első mérkőzésén, az egyetemi bajnokságban összeszedett hatpontos hátrányukat a TFSE férfi kosarasainak. A TFSE egy jó iramú, pontokban gazdag mérkőzésen múlta felül ellenfelét, így a Nyugati csoport egyetlen csapataként utazhat a jövő heti miskolci négyes döntőre.

A final four elődöntőjében a házigazda MEAFC lesz a TFSE ellenfele – a mérkőzést május 21-én, 17.45-kor rendezik. A másik ágon a DEAC a BCE-vel csap össze.

Boros Zoltán vezetőedző értékelése: A második negyed közepéig nagyon jó ritmusban játszottunk, jól dobtunk, megfordítottuk a párharcot, és még némi előnyt is szereztünk. Akkor azonban megtört valami. Egyénieskedni kezdtünk, és ellenfelünk ezt remekül kihasználva ügyes támadások végén szerzett bravúros triplákkal fordított. Ha nem is támadtunk folyamatosan jól, nagyot küzdöttünk, a hajrában pedig helyén volt a srácok esze és szíve. Gratulálok csapatomnak a négyes döntőbe jutáshoz, ellenfelünknek pedig a jó játékához, hiszen két nagyon színvonalas, jó mérkőzést játszottunk ellenük!

MEFOB,TFSE,kosárlabda,Boros Zoltán