Egyetlen győzelemre a 7. helytől a TFSE-MTK kosárcsapata
2022. április 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Izgalmas mérkőzésen 76–71-re legyűrte a Ludovika-FCSM Csatát a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság rájátszásában zajló párharc második felvonásán, így a harmadik mérkőzésen dől el, melyik csapat szerzi meg a 7. helyet.

Egyetlen győzelemre a 7. helytől a TFSE MTK kosárcsapata

fotó: TFSE/Borhi Mihály

Magyar Bianka vezetőedző együttese a harmadik idényét tölti az első osztályban, mind a háromban eljutott a rájátszásig (igaz, két éve a pandémia miatt végül elmaradt), és most először nyert playoff-meccset otthonában, a Városmajorban, a szép számú nézősereg legnagyobb örömére.

Az előző összecsapáshoz képest megfogyatkozott a csapat, az Achilles-ín-problémával bajlódó Németh Almára ugyanis nem számíthatott a szakmai stáb. Ennek ellenére nagyon jól kezdte a találkozót a TFSE-MTK, légiósai nagyszerűen teljesítettek, s az egész csapat szívvel-lélekkel küzdött a feldobás pillanatától kezdve. Elly Pavel 11 pontot szerzett az első 10 percben, de a vendégek nem hagyták magukat lerázni, Zele Dorina duplájával ők vonulhattak előnnyel a nagyszünetre két negyed után (40–42).

A wbasket.hu szakportál beszámolója szerint a harmadik szakaszt is sokáig fej-fej melletti küzdelem jellemezte. Végül 53–51 után az utolsó három percbe fordulva ragadta magához az irányítást a TFSE-MTK, Ja’Tavia Tapley egyenlített, majd Tóth Tímea és Elly Pavel pillanatai következtek, 8–0-s rohammal immár 59–53-ra vezetett a hazai hölgykoszorú. Ebben az időszakban a TFSE-MTK 13 mezőnykísérletéből 7 sikeres volt és mindössze háromszor adta el a labdát.

A negyedik negyed elején 60–55 után Theodoreán Alexandra triplájával és a végül 19 pontig jutó – s talán legjobb magyarországi teljesítményét nyújtó – Ja’Tavia Tapley kosarával 65–55-nél 10 pontra nőtt a különbség. Négy és fél perccel a vége előtt is nyilvánvaló volt, a Csata nem adja fel a küzdelmet, a 20 pontos Zele Dorina vezetésével felkapaszkodott 71–75-re. Bár maradtak ki hazai büntetők a végjátékban,  Dúl Panka és Süle Krisztina egy-egy sikeres kísérletével nem engedte ki a meccset a kezéből a TFSE-MTK, és 1–1-re alakította az egyik fél második győzelméig tartó párharc állását.

„Ezúttal is bebizonyítottuk, nem olyan fából faragtak minket, mint akik feladják. Életem legrosszabb húsvétján vagyok túl, szörnyen éreztem magam az első meccs után. Rossz védőtaktikát választottam akkor. Nagyon sokat kiadtunk magunkból ezen a meccsen és örülök, hogy formálódóban van egy TF-es közösség, amely segít minket! Fontos volt, hogy minél több meccset játsszunk a rájátszásban, hiszen így lehet fejlődni, ez a siker záloga.”

A mindent eldöntő összecsapást szombaton 18.30-tól rendezik a Ludovika Arénában.

Mindent bele, lányok, hajrá, TFSE-MTK!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!