Rájátszásba jutott a TFSE női röplabdacsapata
2022. február 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A sikerért járó három pontnál is többel gazdagodott a TFSE női röplabdacsapata az NB I legutóbbi fordulójában, a DSZC-Eötvös DSE legyőzésével ugyanis biztossá vált részvétele a rájátszásban! A szakvezetés már az idény előtt egyértelműen megfogalmazta a célt, jelesül a 1–4. hely valamelyikének megszerzését, ez ugyanis egyet jelent a playoffba kerüléssel.

Rájátszásba jutott a TFSE női röplabdacsapata

fotó: TFSE Női Röplabda

Nos, a lányok már négy fordulóval az alapszakasz zárása előtt révbe értek, s ez bizony megsüvegelendő eredmény és teljesítmény.

Ami a legutóbbi összecsapást illeti, az első szett nem keltett meglepetést, a jó fogadásoknak köszönhetően szép támadásokat építettek fel a lányok, amelyekre az ellenfél nem tudott érdemben reagálni. A második játszmában jelentős ellenállást fejtett ki a debreceni együttes, végül azonban ez a szett is a TFSE-é lett, méghozzá 28–26-ra. Az egyre inkább fáradó DSZC megingásait kíméletlenül kihasználta a folytatásban a Csépke Gábor és Lucas Alborch edző vezette TFSE, és ekkor már végképp nem volt kérdés, melyik fél szerzi meg a három pontot, a harmadik felvonás csupán 16 percig tartott. Noha a rájátszásba jutás megvan, az addig rendezendő meccseken is helyt kell állni, a következő fordulóban a vendég MÁV Előre ellen, utána pedig a Gödöllő otthonában egyaránt jó csapat vár a TFSE-re.

A debreceniek legyőzését követően így értékelt Csépke Gábor edző: „Hoztuk a kötelezőt, bár a második szettet izgalmassá tettük. Felpuhultak a nyitásaink, valamint a támadásunk is.”

De belefért.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!