4. győzelmünk az ANB-ben!
2014. október 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Női kosárlabda csapatunk beszámolója.

Tíz nap után izgatottan indultunk Bajára, hogy újra 5-5 ellen játszhassunk bajnoki mérkőzést. Az első negyedben még barátkoztunk a felújított pályával, palánkkal, de a félidőt a 0-6-os kezdés ellenére 36-27-os vezetéssel zártuk. A harmadik negyed elején vett lendületünkre már nem tudtak reagálni a hazaiak, és onnantól a mi kezünkben volt a meccs. Érik a csapatjáték, és egyre nagyobb az összhang a védekezésben, ezt bizonyítja a 32 lepattanó és a 17 szerzett labda is. Gólpasszt is egyre többet adunk, bár ez a mai statisztikából nem derült ki, a legtöbb kosarat egymás megjátszásából szereztük. A végeredmény 76-53-as győzelem lett a továbbra is veretlen TFSE javára.

Pontszerzőink: Németh Alma: 13p, Karlócai Julianna: 13/6p, Bodnár Fanni: 10p, Rakolcai Beatrix: 3/3p, Mányoky Judit: 22/9p, Magyar Bianka: 4p, Sándorfi Réka: 2p, Miháczi Diána: 5p, Lakatos Dóra: 4p.

A következő ANB mérkőzés október 30-án, csütörtökön 18.00-kor lesz a Nagykanizsa ellen a TF E-termében. Megújult világítással várjuk a szurkolókat. Hajrá TF!

Karlócai Juli

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!