Kosárbravúr Szekszárdon
2013. szeptember 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Számos NBI/A csoportos ellenfél között az 5. helyen végzett a TFSE női kosárlabdacsapata a Szekszárdon megrendezett Sió Kupán.

A verseny nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen 1970-es alapítása óta minden évben megrendezésre került. A torna történetének első magyar győztese egyébként az 1971-es kiírásban a TFSE csapata volt.

Idén a lányok a Zalaegerszeg (40-59) és Szekszárd (60-95) elleni vereséget követően remek hajrával 61-36-ra verték a Vasast. A tornán a csapat legjobbjának Németh Almát választották.

A torna után Dr. Farkas Péter vezetőedzővel beszélgettünk.

TF: Hogyan értékeli a csapat teljesítményét a Sió Kupán?

FP: Ritkán adódik alkalom egy amatőr kosárcsapat számára, hogy profik ellen mérkőzhessen, így a Sió Kupán való részvételünk komoly tapasztalatszerzési lehetőség volt. Ez egyben szokatlan terhelést is rótt a női szakosztály versenyzőire, hiszen 24 óra alatt három rendkívül intenzív meccset kellett játszanunk, ráadásul a harmadikat reggel 8 óra 30 perckor. Ezért is páratlan az a bravúr, hogy sikerült 25 ponttal vernünk a Vasas remek, "A" csoportos csapatát, amivel megszereztük az ötödik helyet. Jó csapatunk lesz idén is, gratulálok a lányoknak!

TF: Hogy sikerült a felkészülés?

FP: A bajnokság csak októberben kezdődik, így a felkészülést még nem fejeztük be, de a játékosok hozzáállásával semmi baj.

TF: Mi a cél az idei bajnokságban?

FP: Célunk az első hat hely valamelyikének megszerzése, ezen belül természetesen minél jobb eredmény elérése.

Kosárbravúr Szekszárdon

Felső sor (balról): Tóth Lili, Bíró Dorottya, Balsay Anna, Németh Alma, Lakatos Dóra, Ruttner Zsófia, Ruttner Réka, Sándorfi Réka, Károlyi Dalma Anna, Dr. Farkas Péter vezetőedző. Alsó sor (balról): Magyar Bianka, Szalai Dóri, Németh Nóra.

A csapat Facebook-oldala: https://www.facebook.com/tfsekosar

szöveg: Dr. Sterbenz Tamás és Bardocz-Bencsik Mariann | fotó: Németh Kata

Címkék: TFSE,kosárlabda
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!