Remeklő futballimádók a TF-en
2017. január 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Hétfőn elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Testnevelési Egyetem nagypályás futballcsapata, amely az előző idény végén a BLSZ II-be jutást ünnepelhette. A nyáron Elekes József, a Csepel és a Vasas korábbi labdarúgója, a Gellei Imre egykori szövetségi kapitány vezette magyar válogatott szakmai stábjának tagja vette át az ötödosztályú együttes irányítását – és a sikerek ezúttal sem maradnak el.

Elekes József (Remeklő futballimádók a TF-en)

„Féltávnál a tizenhat csapatos liga második helyén állunk, egy ponttal lemaradva az éllovastól – mondta érdeklődésünkre az 59 esztendős tréner. – A bajnokság végén az első két helyezett feljut, természetesen mindent megteszünk az újabb előrelépés érdekében.”

Noha hétfőn az óriási fagy miatt csak futóedzés szerepelhetett a programban, a heti négy tréning megfelelő alap lehet az újabb győzelmekhez – hat héten keresztül ezt a „műsort” véshetik fejükbe a labdarúgók. Akik mellesleg nem is futballszakosak.

„A játékoskeret egyik fele már nem tartozik a TE kötelékéhez, a másik fele meg más szakon tanul. A labdarúgás, a játék szeretete miatt vannak itt a srácok – folytatta Elekes József. – BLASZ II ide vagy oda, nálam nincs grundfocizás, jelentős hangsúlyt fektetek a taktikára, csapatunk rendszerben futballozik.”

Ez a hozzáállás márpedig az eredményekben is megmutatkozik, reményeink szerint a tavaszi hadjárat is legalább ennyire sikeres lesz.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!