Legendás eredményt ért el a TFSE a Haladás ellen
2017. augusztus 18.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. Mindez azért fontos, mert az elsőosztályú gárda a másodosztályú TFSE együttesét győzte le 6-3-ra.

A csapatok 3x25 percet játszottak futóórával. Meglepően sok néző volt kíváncsi a zöld-fehérek és egyetemünk csapatának edzőmérkőzésére. 

Swietelsky-Haladás VSE – TFSE-Futsal Szertársport.hu 6-3 (3-0, 3-2, 0-1)

A TFSE gólszerzői: Balazsin, Faragó, Pap.

Hajtós, jó kis meccset játszottak a felek. A TF remek ellenfélnek bizonyult, akkor sem adta fel, amikor már 4-0-ra vezetett a házigazda – sikerült is kozmetikázni az eredményen. Ennek eredményeként a Haladás edzője dicsérte is a TFSE csaptát:

– Első felkészülési mérkőzésnek tökéletesen megfelelt a TF elleni derbi – jelezte Turzó József, a HVSE trénere. – Hajtottak a srácok, helyenként látványosan is futballoztak. De azért még akadtak hibák a játékunkban – főleg védekezésben kell javulnunk. Ám a felkészülés ezen szakaszában nem meglepő, ha olykor-olykor rontunk. 

Legendás eredményt ért el a TFSE a Haladás ellen

A végén mutatott játékra lehet építeni. 

Az első harmadtól eltekintve csapatunk méltó partnere volt a felsőbb osztályban szereplő vas megyei társulatnak. Szépen fogalmazva térfelet sem találtunk az első harmadban (0-3), de a a következő kettőben már csak annyi gólra volt képes a hazai csapat, mint a TFSE. Csopaki mester alapvetően elégedett is volt a csapattal, persze megint voltak óriási hibák, de ez benne van a játékban. Legalább van min javítani. 

Címkék: TFSE,futsal
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!