Besöpörték az aranyakat
2018. június 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Szenzációsan szerepelve kimagasló eredményt ért el a Pécsen megrendezett 3x3 kosárlabda MEFOB-döntőben a Testnevelési Egyetem, hiszen mind a lányok, mind pedig a fiúk megnyerték a vetélkedést.

Besöpörték az aranyakat (TFSE, 3x3 kosárlabda)

A Karlócai Julianna, Miháczi Diána, Kováts Gabriella, Varga Barbara összetételű hölgykoszorú veretlenül diadalmaskodott a versenyen, míg a Petrucsik Bence, Pintér Dávid, Jókai Mátyás és Novák Bence alkotta fiúcsapat a csoportkörben elszenvedett vereség dacára zárt végül az első helyen. A ragyogó eredmény hátteréről Boros Zoltánnal, a TFSE csapatait vezető szakemberrel beszélgettünk.

„Márciusban és májusban rendezték az első, illetve a második fordulót, amelyekben minden egyetem képviseltette magát – kezdte a korábbi kiváló magyar válogatott kosárlabdázó. – Az ott elért eredményekért pontokat kaptak a csapatok, s a nyolc-nyolc legjobb jutott a MEFOB-döntőbe. Ott két négyes csoportba osztották a mezőnyt, az első két helyezettek keresztbejátszással vívták az elődöntőt, amelyek győztesei bekerültek a döntőbe. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mindkét nem versenyében a Testnevelési Egyetem hódította el a bajnoki címet.”

A 3x3 kosárlabda népszerűségét híven tükrözi, hogy immár minden egyetem rajthoz állt a versenyen, sőt, amint azt Boros Zoltántól megtudtuk, jó néhány egyetem a saját „falai” között is szervez 3x3 kosárlabda-tornát, amelyeket a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, valamint az egyetemi szövetség is támogat.

„És ne feledjük, hogy a kétezerhúszas tokiói olimpián már szerepel a programban a kosárlabdázás e műfaja is” – hangsúlyozta Boros Zoltán.

A 3x3 kosárlabda népszerűsítésében a TFSE is élen jár, és bizony a szép eredmények is jönnek, mást ne mondjunk, lányaink tavaly negyedikek lettek az egyetemi világligában, azt megelőzően pedig harmadikok a világbajnokságon!

Most pedig veretlenül védték meg címüket a MEFOB-on.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!