2018-ban is tartalmasan búcsúztatta az évet a TFSE
2019. február 5.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A hagyományokat folytatva a Testnevelési Egyetem Sportegyesülete több szakosztálya 2018-ban is évzáró programokkal kedveskedett tagjainak és az érdeklődőknek. A mindenki számára nyílt rendezvény célja, hogy sportolóink kötetlenebb keretek között zárják a megterhelő esztendőt, illetve hogy népszerűsítsék a Testnevelési Egyetemet és a TFSE-t.

Kosárlabda-szakosztályunk utánpótlás sportolói a már hagyományosnak mondható szülő-gyerek kosárlabdás délutánnal zárták az évet december 21-én az E teremben.

2018 ban is tartalmasan búcsúztatta az évet a TFSE

U16-os és U18-as csapataink játékosai dobóversenyek és különböző ügyességi próbák után a szülőkből összeállt csapat ellen játszottak vidám hangulatú, színvonalas mérkőzést, sorcserékkel, majdnem 90 percen keresztül. A játékvezetést az edzők vállalták magukra.

A röplabdás lányok is játékosan zárták az évet december 17-én. Az NB1-es és az U21-es csapat közös edzés keretében próbálta ki a teqvolleyt, amely hibrid sportág, a teqball és a röplabda elemeit ötvözi. A lányok nagyon élvezték a különleges sportot, amiként azt is, hogy ezúttal a röplabdánál kisebb labda repkedett a háló felett, merthogy tollaslabda mini-bajnokságot is rendeztek egymás között. Ezen kívül asztaliteniszeztek, illetve döblit játszottak, ami alapvetően a röplabda szabályaira épül, csak a pálya mérete kisebb és kevesebb játékos tartózkodhat egyszerre a pályán.

2018 ban is tartalmasan búcsúztatta az évet a TFSE

A remek hangulatú napot finom vacsorával fejezték be a lányok, amelyet a Maribelle Boat Hotel éttermében fogyasztottak el, a Dunán ringatózva.

Torna-szakosztályunk házi bajnokságot rendezett decemberben gyermek kezdő korosztályban, vagyis a legfiatalabbak számára. Sok ifjú sportolónknak ez volt élete első versenye, így nagy izgalommal várták és készültek rá. A versenyt a szülők is figyelemmel kísérték, végig szurkoltak gyermekeiknek. Az alábbi eredmények születtek:

  1. Nagy Vilmos 36,9 arany
  2. Pap Jeromos 36,9
  3. Mousley Benjámin 36,7
  4. Siklósi Erik 36,65 ezüst
  5. Balázs Bálint 36,3
  6. Gyulai Benedek 35,6
  7. Mátyási Vilmos 35 bronz
  8. Diokno Dylan 34,85
  9. Bokodi Oláh Fülöp 33,7

Talaj bajnok: Siklósi Erik
Gyűrű bajnok: Mousley Benjámin
Ugrás Bajnok Nagy Vilmos
Szabadgyakorlat bajnok: Nagy Vilmos

Edzők: Gyulainé Poczik Zsuzsa és Kardos Marti

A fiatalok 2019 tavaszán a Magyar Torna Szövetség versenyrendszerében is bemutatkoznak, ehhez is jó felkészülés volt a házi bajnokság.

Címkék: TFSE,TF
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!