TFSE hírek

Elérni a maximumot

Javában zajlik a munka a TFSE férfi, illetve női futsalcsapatánál, az urak az NB II-es, a hölgyek az NB I-es idényre készülnek. Mindkét gárda szakmai munkáját Csernai Gábor irányítja, aki nem mellesleg a Testnevelési Egyetemre „vonzotta” az utánpótlást, futsal kapcsán immár minden részleg a TE égisze alá tartozik.

Visszatérve a felnőttekhez: az előző idényben mind a férfi, mind a női szakág kimagaslóan teljesített, ha nincs a koronavírus-járvány, bizonyosan két NB I-es futsalcsapattal büszkélkedne a Testnevelési Egyetem. De ami késik, nem múlik…

„Egyértelmű a szándékunk, meg akarjuk nyerni az NB II Nyugati csoportját a fiúkkal – mondta megkeresésünkre Csernai Gábor. – Jelentős fegyvertény, hogy együtt tudtuk tartani csapatunkat, sőt, egy-két játékossal még erősödünk is. Szeptember első vagy második hetében kezdődik az új idény, amelynek végén szeretnénk feljutást ünnepelni.”

Elérni a maximumot (futsal)

A járvány miatt félbeszakított évadban a TFSE férfi futsalcsapata veretlenül zárta az alapszakaszt, majd a rájátszásban mindkét meccsét megnyerte, vagyis kimagaslott a mezőnyből.

Ami pedig a hölgyeket illeti, nos, ők ugyancsak ragyogóan szerepeltek, a tavasszal a hátukat nézte a teljes futsalos mezőny, az NB I aranyesélyeseként vitézkedtek az idény berekesztéséig.

„Akárcsak a férficsapatunk esetében, a női gárdával is a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk 2020–2021-ben – magyarázta Csernai Gábor. – Jelen állás szerint óriási csata várható majd az aranyéremért, mert három együttes közel azonos szintet képvisel, a DEAC, az Astra és a TFSE nagyjából egyenlő eséllyel indul harcba az első hely megszerzéséért. Ahogyan tapasztalatom, egyre inkább népszerű a futsal a lányok körében is, pedig a szakág koránt sincs reklámozva. Egy szövetségi döntés értelmében immár nem lehet úgymond visszajátszani, vagyis aki nagy pályán futballozik, versenyszerűen nem léphet pályára a futsalban.”

Csernai Gábor hozzátette: "A férfiak heti két-három, a hölgyek heti két edzéssel tartják formában magukat idény közben."

No meg a mérkőzésekkel.

TFSE,interjú,futsal,Csernai Gábor