TFSE-MTK: együtt dobbanó szívek
2020. augusztus 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ez a nap is elérkezett: kedden elkezdte a felkészülést a következő, remélhetőleg megszakítástól mentes idényre a TFSE-MTK női kosárlabda-csapata. Magyar Bianka vezetőedző érdeklődésünkre elmondta: valamennyi játékosa egyben, egészségesen tért vissza a gárdához a munkakezdésre.

TFSE-MTK: együtt dobbanó szívek

„Már március óta nagyon vártam ezt a napot – fogalmazott a női élvonal sikeredzője, aki az előző, a járványhelyzet miatta a tavasszal befejezettnek nyilvánított bajnokságban újoncként a hatodik, a Magyar Kupában pedig a negyedik helyig vezette a hölgykoszorút. – Három légiósunk, köztük két amerikai csillagunk, Chanise Jenkins és Alisia Jenkins a megbeszéltek szerint szeptember elején csatlakozik ismét hozzánk, a bajnokság pedig október elején kezdődik el. Ezen a héten amolyan ráhangoló munkát végzünk, a jövő héten viszont belecsapunk a lecsóba. A fizikai teszteket új stábtagunk, Juhász Ferenc erőnléti edző irányítja.”

A TFSE-MTK rendkívül büszke lehet legjobbjai megtartására, no meg arra, hogy tíz magyar játékossal készül az új idényre, amely nehezebbnek ígérkezik, mint az előző – pedig az sem volt habkönnyű…

„Riválisaink egyrészt jelentősen erősödnek, másfelől meg már nem újoncként néznek ránk, hanem a női élvonal tényezőjeként – folytatta Magyar Bianka. – De természetesen alkalmazkodunk a helyzethez, az eddigieknél is keményebb és intenzívebb edzések vezénylésére készülünk, no meg arra, hogy legalább olyan eredményeket érjünk el, mint az előző kiírásában. Hadd jegyezzem meg, hogy dr. Sterbenz Tamás, csapatunk szakmai vezetője, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese hozzánk hasonlóan szívügyeként kezeli csapatunkat, játékosainkat, s büszkén mondhatjuk, hogy magyar kosarasaink vagy korábban végeztek a TE-n, vagy pedig jelenleg járnak oda. Hihetetlenül jó érzés a csapathoz ennyire kötődő, klubhű kosarasokkal együtt dolgozni.”

Kérdésünkre válaszolva Magyar Bianka elárulta: az előző évadban elért fényes sikerek „hozományaként” számos ügynök megkereste őt az elmúlt időszakban, ám hiába a puhatolózás, a tréner a TFSE-MTK-nál marad, s folytatja elkezdett munkáját.

Elvégre neki is szívügye a csapat, sőt!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!