Magyar Bianka: „Fájjon mindenkinek!”
2021. február 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Bő egy héttel ezelőtt ragyogó teljesítményt nyújtva legyőzte a Vasast a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, s ezzel – akárcsak tavaly – biztosította helyét a február végén rendezendő Magyar Kupa nyolcas döntőjében. Azóta viszont mindkét bajnoki meccsét elveszítette a társulat, előbb a tabellán második helyezett Győr, majd pedig az utolsó előtti helyen tanyázó PINKK ellen.

Magyar Bianka: "Fájjon mindenkinek!"

fotó: TFSE-MTK Facebook oldala

Előbbi vereség – ha lehet ilyet mondani – vállalható, utóbbi azonban különösen fájó, pláne úgy, hogy a pécsi együttes egyetlen ponttal múlta fölül (76–75) a TFSE-MTK-t.

„Való igaz, hogy az erre az idényre kitűzött céljaink közül az egyiket elértük a Magyar Kupa nyolcas döntőbe jutással – mondta megkeresésünkre a PINKK-től elszenvedett vereség másnapján, csütörtök este Magyar Bianka, a TFSE-MTK vezetőedzője. – Hogy kikaptunk a Győrtől, benne volt a pakliban, a vereség dacára kifejezetten jól kosárlabdáztunk, ami azonban utána a PINKK ellen történt… Nos, remélem, az egész csapat átérzi a vereség jelentőségét, igenis fájjon mindenkinek! Másfél éve vagyok a TFSE-MTK vezetőedzője, és először tapasztaltam lelketlen hozzáállást, mert időnként bizony ez történt. Hogy nem szakadtunk meg a pályán. Aki nézi a mérkőzéseinket, akár a helyszínen, akár a televízióban vagy az interneten, mindig az utolsó pillanatig küzdő, sokoldalúan játszó csapatot láthat, nem engedhetjük, hogy ezen a téren akár csak a legapróbb kedvezőtlen fordulat következzen be. Lehetünk fáradtak, persze, más csapatoknál is van hullámvölgy idény közben, de mindig a maximumra kell törekedni, minden ellenfelet maximálisan tisztelve.”

Márpedig gyorsan össze kell kapni a társaságot, hiszen az alapszakaszból már csupán három forduló van hátra, és a TFSE-MTK-nál a másik kitűzött cél a rájátszásba jutás, amihez az alapszakasz végén az első nyolcban kell szerepelni. Noha a gárda jelenleg hatodik a 12 csapatos ligában, a hátralévő három meccse közül az egyiket a mezőnyből kimagasló, címvédő és listavezető Sopronnal vívja, vagyis valójában a másik két találkozón van esélye győzni, a Csata és a Zalaegerszeg ellen. Úgyhogy borzasztóan fontos lesz a szombaton 18 órakor kezdődő idegenbeli összecsapás a Csata ellen.

„Muszáj, hogy mindenkit kijózanítson a legutóbbi vereségünk, mert tökéletesen fel kell készülnünk az alapszakaszból még hátralévő meccsekre – folytatta Magyar Bianka. – Azért dolgozunk tisztességgel és becsülettel, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el, és mivel jelenleg rendkívül a sűrű a bajnokság középmezőnye, nem engedhetünk meg botlást ott, ahol nem lenne szabad megbotlanunk.”

Úgyhogy mindent bele, és hajrá, TFSE!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!