Sikeresen lezajlott az intézményi TDK
2023. november 30.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A korábbi évekhez képest nagy számú (40) beérkezett előadáskivonat már előre jelezte, hogy idén jóval élénkebb volt az érdeklődés a tudományos diákkör iránt.

Nem volt ez másképp az érdeklődők számának tekintetében sem, hiszen az öt megrendezett tagozati ülésen számos hallgató, oktató és nem oktató kolléga vett részt. Bízunk benne, hogy a lelkesedés töretlen marad, és a jövő évi intézményi Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) is hasonló számú hallgató mutatja be kutatási eredményeit.

Fontos megemlítenünk, hogy hallgatóinknak a jövő ősszel esedékes intézményi TDK-n lesz utoljára lehetőségük indulási jogot szerezni a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amelynek Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióját 2025 tavaszán újra egyetemünk rendezheti meg.

Dr. habil. Kneffel Zsuzsanna, a TDK elnöke ezúton is gratulál minden résztvevőnek és az őket felkészítő kollégáknak.

Eredmények

A 2023/2024. tanévi intézményi Tudományos Diákköri Konferencia egyes tagozataiban tevékenykedő szakmai zsűri az előadáskivonatok és az elhangzott prezentációk alapján az alábbi díjakat hirdette ki:

Sportélettan-tagozat

  • 1. helyezett: Majtényi Hanna: Az L-arginin és a citrullin-malát kombinált fogyasztásának akut hatása egy CrossFit-gyakorlat teljesítményére (témavezető: dr. Petridis Leonidas, konzulens: dr. Szilágyi-Utczás Margita)
  • 2. helyezett: Benda Orsolya, Gerei Tamás Ágoston: A légzésidő összefüggése a teljesítménnyel, a csapásszámmal és a gázcserével válogatott női evezősöknél (témavezető: dr. Györe István, konzulens: Bartusné prof. dr. Szmodis Márta)
  • Különdíj: Bartha Henrietta: L-arginin és citrulin-malát komplex akut hatása wingate anderobteszt során elért teljesítményre (témavezető: Utczás Katinka, konzulens: dr. Petridis Leonidas)
  • Különdíj: Gnyálin István: Elit utánpótlás-labdarúgók készenlétének összefüggése edzés- és mérkőzésterhelési mutatókkal (témavezető: dr. Matlák János)

A sport pedagógiai és pszichológiai kérdései tagozat

  • 1. helyezett: Führer Diána: Az energiabevitel, az evési magatartás és a mentális egészség összefüggései utánpótláskorú női kézilabdázóknál (témavezető: Sziráki Zsófia)
  • 2. helyezett: Zsótér Balázs: A szubjektivitás mértéke a testnevelésórákon való értékelés során (témavezető: dr. habil. Csányi Tamás)
  • Különdíj: Kolev Réka: Serdülő lányok testképe (témavezető: dr. Boda-Ujlaky Judit)

Labdarúgó-mérkőzések elemző bemutatása tagozat

  • 1. helyezett: Jávorcsík Gabriel: A passzhatékonyság és scanningmintázat vizsgálata felnőtt és utánpótlás labdarúgók esetében (témavezető: ifj. dr. Tóth János, konzulens: Csala Dániel)
  • 2. helyezett: Hegedűs Patrik: Utánpótlás-csapatok fizikai mérkőzésteljesítményének kapcsolata a mérkőzésstatisztikai adatokkal (témavezető: ifj. dr. Tóth János, konzulens: Csala Dániel)
  • Különdíj: Kaló Kristóf: Az európai labdarúgó-kupasorozatok és a topbajnokságok statisztikai adatainak összehasonlítása (témavezető: ifj. dr. Tóth János, konzulens: dr. Tóth Kata)
  • Különdíj: Reizinger Bence József: A 2-0-ás részeredmény kimenetele és kapcsolata a cserejátékosok szerepvállalásával (témavezető: ifj. dr. Tóth János, konzulens: id. dr. Tóth János)

Prevenció és sportsérülések tagozat

  • 1. helyezett: Halmi Petra: Papírhengerrel végzett mozgásfejlesztő torna hatása az 5-6 éves óvodások vizuomotoros koordinációjára (témavezető: dr. Csirkés Zsolt)
  • 2. helyezett: Kiss Gábor: A habszivacs-hengerezés rövid távú hatása a boka mobilitására a stretchinghez képest (témavezető: dr. Petridis Leonidas)
  • Különdíj: Bokor-Tóth Zsófia, Szabó Árpád: Achilles tendinopathias személyek neuromechanikai jellemzői – kutatási protokoll (témavezető: dr. Péter Annamária, konzulens: Csala Dániel)

A sporttudomány komplex kérdései tagozat

  • 1. helyezett: Hajdu Zsófia: A magyar evezés helyzetének vizsgálata a sportági szakszövetség szervezeti működésének tükrében (témavezető: Dolnegó Bálint)
  • 2. helyezett: Wágner Bernadett: Általános iskolás gyermekek és szüleik fizikai aktivitása online kérdőíves adatgyűjtés alapján (témavezető: dr. habil. Uvacsek Martina)
  • 2. helyezett: Szám Péter: A fizikai fittségi állapot és a fizikai énfogalom összefüggései középiskolás diákoknál (témavezető: dr. habil. Csányi Tamás)
  • Különdíj: Bauer Richárd: Antropometriai adatok összehasonlítása a mérkőzéseken mért GPS-alapú lokomotorikus és mechanikai jellemzőkkel profi labdarúgók körében (témavezető: Havanecz Krisztián)

A program a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem által elnyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” című pályázat (NTP-HHTDK-23-0059) keretében valósul meg.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!