Szép helyezések és különdíjak a 35. OTDK-n
2021. április 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Öt dobogós helyezést – köztük két első helyet – és hat különdíjat értek el a Testnevelési Egyetem hallgatói az április 7. és 9. között, immáron 35. alkalommal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Testnevelés- és Sporttudományi szekcióján, amelyre a pandémia miatt – a Szegedi Tudományegyetem szervezésében – online térben került sor.

Szép helyezések és különdíjak a 35. OTDK-n

kép: OTDK Facebook

Mint ismert, ezúttal a Szegedi Tudományegyetem „adott otthont” a nagyszabású, ezúttal online kiterjesztésű eseménynek, amelyre idén rekordszámú jelentkezés érkezett: 13 felsőoktatási intézmény összesen 153 pályamunkát mutatott be, ebből 24-et a Testnevelési Egyetem hallgatói.

Szerencsére nemcsak az egyetemisták mezőnyében képviseltettük magunkat szép számban, hanem a zsűri grémiumában is, amelyben 22 oktató-kutató munkatársunk bírálta a pályamunkákat.

Sőt a plenáris előadások több mint felét egyetemünk oktatói tartották. Felszólalt a TE rektora, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, aki A teljesítménynövelés és teljesítménykövetés innovatív lehetőségei a sportban címmel adott elő, a TE Egyetemi Doktori Tanácsának elnöke, Prof. Dr. Tihanyi József, aki a Tudományos alapismeretektől a gyakorlati hasznosításig című előadásával képviselte az egyetemet, továbbá a Molekuláris Edzésélettani Kutatóközpont igazgatója, Prof. Dr. Radák Zsolt is, aki az Egy nem akármilyen példakép: Szent-Györgyi Albert című prezentációját adta elő a nagyközönségnek.

Szép helyezések és különdíjak a 35. OTDK-n

Pillanatkép a 2019-es OTDK Testnevelés- és Sporttudományi szekciójáról, melyet a Testnevelési Egyetem rendezett

Ami a TE hallgatóinak szereplését illeti, örömmel mondhatjuk el, hogy Humánkineziológia és biomechanikában Tóth Péter János az első helyen végzett, és hasonlóképpen büszkék lehetünk Pignicki Fannira is, aki előadásával sportpszichológiában bizonyult a legjobbnak. Ugyanebben a kategóriában Kovács Martin Tamás és Tóth Dániel munkáját harmadik hellyel jutalmazták. A Sport egészségtudományi aspektusai II. szekcióban Tóth Nóra Lilla a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Sportmenedzsment, sportgazdaság I-ben Weisz András második lett.

Az öt dobogós helyezésen kívül hallgatóink hat különdíjat is nyertek: Griff Annamária Király Brigitta, Havanecz Krisztián, Ferencz Anna, Máriás Bence Dániel és Kéringer Johanna.

„Mindenféleképpen kiemelendő, hogy a huszonnégy TE-s indulóból tizenegy valamilyen díjazásban részesült – értékelt Dolnegó Bálint, a TE Sportmenedzsment Tanszékének tanára. – A jövőben arra szeretnénk törekedni, hogy díjazottjaink között több legyen a dobogós helyezéseket elért hallgatók száma, bízva a témavezetők további áldozatos munkájában.”

Szintén derűlátóan és előremutatóan nyilatkozott Dr. Lacza Zsombor, a TE tudományos rektorhelyettese.

„Azok az OTDK-s hallgatóink, akik komolyan veszik a munkát, általában mind szépen szerepelnek ezen a versenyen – mondta. – Tény és való ugyanakkor, hogy idén főként a nagy hazai tudományegyetemek vitték el a díjakat, ám ezen javítani lehet. Fel kell vennünk a versenyt azokkal a jelentős felsőoktatási intézményekkel, amelyek – együttműködésük révén – több erőforrást tudnak mozgósítani hallgatóiknak a különböző vizsgálatokhoz. Az egyetemi struktúraváltást követően – párhuzamosan az egyetemi kampusz bővülésével – pótolni fogjuk a hiányzó tudományterületeket, s ezzel teljes körűvé tesszük az egyetem mérési kapacitását. Ezen kívül a jövőben a témavezetők nagyobb megbecsülést kapnak – ezek jelentik tehát a garanciát jövőbeni sikereinkre az OTDK-n.”

A 35. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi szekciójának végeredményeit ide kattintva olvashatják el.

Az idei OTDK-n helyezést elért, díjazott és részt vett TE-s hallgatók névsora:

1.hely:

  • Tóth Péter János: Teniszspecifikus támadó és védekező ütések sikerességének és mechanikai terhelésének kapcsolata utánpótláskorú teniszezőknél. Témavezető: Dr. Sáfár Sándor
  • Pignicki Fanni: A kiégés magyarázóváltozói elit ritmikus gimnasztikázók körében. Témavezető: Dr. habil. Tóth László

2. hely:

  • Weisz András: A pénzügyi fenntarthatóság és a játékos kinevelés ösztönzése a Budapesti Honvéd államilag kiemelt kosárlabda akadémiánál a Balanced Scorecard teljesítménymérési eszköz segítségével. Témavezető: Dr. Sisa Krisztina

3. hely:

  • Kovács Martin Tamás, Tóth Dániel: Szívfrekvencia variabilitás (HRV) és az érzelmi állapot/beállítódás, valamint a kognitív érzelemszabályozás összefüggéseinek vizsgálata sportolóknál. Témavezető: Dr. habil. Tóth László, Horváth Eszter
  • Tóth Nóra Lilla: Időben felismerjük a bajt? - A Concussion Recognition Questionnaire teszt eredményeinek vizsgálata a szabadidős- és versenysportban. Témavezető: Dolnegó Bálint

Különdíjak:

  • Griff Annamária: Az MCT1 T1470A polimorfizmus összefüggése néhány teljesítmény-élettani mutatóval. Témavezető: Bartusné Dr. habil. Szmodis Márta, Dr. Bosnyák Edit
  • Király Brigitta: Új perspektíva a testnevelő tanárképzés, és a hazai sportszakember képzés tananyagfejlesztésében a DACUM módszer segítségével. Témavezető: Dr. Borosán Lívia, Dr. Sebestyén László
  • Havanecz Krisztián: Progresszív labda nélküli agilitást fejlesztő időszakos edzésprogram hatása U12-U13 korosztályú pre-akadémiai labdarúgóknál. Témavezető: Dr. Sáfár Sándor
  • Ferencz Anna: Atlétikai világbajnokságokon résztvevő sprint és távfutók kronológiai életkor vizsgálata. Témavezető: Dr. Gyimes Zsolt, Kovács Bálint
  • Máriás Bence Dániel: Mobilitás a motorsportban. Témavezető: Dr. Béres Sándor, Dr. Bosnyák Edit, Dr. Szabó Tamás
  • Kéringer Johanna: A magyar elit ritmikus gimnasztika pszichológiai hátterének vizsgálata. A motiváció és a testkép kapcsolata a sportháromszög viszonyában. Témavezető: Dr. Gyömbér Noémi

További indulóink:

  • Kelemen Bence: A csúcsteljesítmények életkora futó szakágakban a magyar, és európai atlétikában. Témavezető: Dr. Gyimes Zsolt.
  • Batay Bernadett Erika: Az online mozgás hatása a szenior korosztályra a járványügyi korlátozások idején. Témavezető: Dr. Lacza Gyöngyvér
  • Madár Ágnes: COVID-19 vírusos megbetegedésen átesett sportolók antitest termelésének változása a második hullámban. Témavezető: Dr. Lacza Zsombor
  • Nagy Benedek Ágost: Valóban a védekezés nyeri a bajnokságot? Témavezető: Dr. Sterbenz Tamás
  • Nagy Botond Ágoston: A negyedik negyed jelentősége a kosárlabdázásban. Témavezető: Dr. Sterbenz Tamás
  • Szecsődi Noémi: A gyógytestnevelésben részt vevők száma és a gerinc elváltozások gyakorisága az iskola-egészségügyi statisztikák tükrében. Témavezető: Dr. Mészárosné Dr. Seres Leila, Dr. Olexó Zsuzsanna
  • Krár Edina: Ultrák a lelátókon: RBD szurkolói tábor vizsgálata. Témavezető: Dr. Perényi Szilvia
  • Maticsné dr. Mészáros Anna: A sportlétesítmény-fejlesztés jogi szabályozása Magyarországon. Témavezető: Dr. Szekeres Diána
  • Pató Anna: Fiatal egyetemisták és a hipertónia. Témavezető: Prof. Dr. Koller Ákos
  • Dömsödi Renáta: A testmozgás motivációja és a reziliencia kapcsolata. Témavezető: Kovács Krisztina
  • Molnár Dániel: Az Erste jégkorong liga szurkolóinak és szervezőinek veszteségei a pandémia alatt és a szolgáltatások jövőbeni lehetőségei. Témavezető: Dr. Perényi Szilvia
  • Kelemen Bendegúz: Hátsó kezes ütés erejének magyarázása különböző mozgásminták maximális erejével és robbanékony erejével lineáris regresszió segítségével. Témavezető: Dr. Kopper Bence
  • Kékesi Márton: Az alpesi síversenyzők elülső keresztszalag szakadására hajlamosító tényezők összefüggései. Témavezető: Dr. Lacza Zsombor
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!