A Doktori Iskola 2025. június 12-13-án rendezte meg idei, immár a X. Sporttudományi PhD Szimpóziumát.
A Szimpóziumot 2016-ban azzal a céllal indította el a Doktori Iskola – és ez mit sem változott az elmúlt évek folyamán –, hogy lehetőséget teremtsen a doktoranduszok számára eredményeik, illetve az első 1-2. évfolyamosok számára kutatási terveik, előrehaladásuk bemutatására, ezzel egymás munkáinak megismerésére, valamint előadói képességeik fejlesztésére.
A Szimpózium iránt idén minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, közel 120-an regisztráltak a kétnapos rendezvényre. A 65 előadás (20 angol nyelvű) négy konferencia, kilenc témabemutatás és egy Egyetemi Kutatói Ösztöndíjprogram-szekcióban (EKÖP) párhuzamosan zajlott.
A Szimpóziumot prof. dr. Radák Zsolt, a Doktori Iskola vezetője, tudományos és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg, s a szép számú külföldi hallgatóra tekintettel angolul is köszöntötte a résztvevőket. Eredményes és fantasztikus kommenteket kívánva beszédében elmondta, hogy a sporttudomány összetett tudományterület, kivételes lehetőség egymás előadásainak meghallgatására, amiből rengeteget tanulhatunk.
A második nap elején került sor a 2025. évi Kiváló PhD oktatójának járó cím átadására, amelyet a Doktori Iskola Tanácsa idén prof. dr. Hamar Pálnak ítélt. Miután átvette a címmel járó díjat és oklevelet, Hamar Pál előadást tartott „Négy évtized a tantervelmélet útjain” címmel.
Ezt követően külön szekcióban került sor az EKÖP 2024. évi nyerteseinek előadásaira, amelynek során hat magas színvonalú előadást hallgathattak az érdeklődők:
- Fülöp Veronika (témavezető: dr. Gyömbér Noémi): Edzők és testnevelő tanárok inkluzivitással kapcsolatos hatékonysága és attitűdjei
- Tóth Renátó (témavezető: prof. dr. Tóth László): Sportolói hiedelmek: az irracionális hiedelmek hatásmechanizmusa a versenyszorongásra
- Lei Zhou (témavezető: prof. dr. Radák Zsolt): Consecutive skeletal muscle PGC-1α overexpression: a double-edged sword for mitochondrial health in the aging brain
- Csurilla Gergely: Hogyan nyerjünk több érmet? Olimpiai sportágak optimális finanszírozási stratégiája
- Négyesi János: Az egyszeri, domináns végtaggal végrehajtott motoros szekvenciatréning neurális háttérmechanizmusai az oldaldominancia és a feladatkomplexitás közötti kölcsönhatás függvényében
- Torma Ferenc: Szenior alanyok DNS-metilációján alapuló géncsoportok vizsgálata a relatív aerobkapacitás és más fizikai teljesítményindikátorok függvényében
A Szimpózium zárásán prof. dr. Radák Zsolt köszöntötte a Doktori Iskola leköszönő programvezetőjét, Földesiné dr. Szabó Gyöngyi professor emerita asszonyt, méltatta több évtizedes tudományos, tudományos támogató tevékenységét, elévülhetetlen érdemeit, és megköszönte a Doktori Iskolában végzett több évtizedes munkáját.
Sor került a négy konferencia szekció díjazottjainak köszöntésére és a díjak átadására is:
Díjazottak:
- Kékesi Márton (témavezető: prof. dr. Lacza Zsombor): Síszimulátor-alapú vizsgálat az elülső keresztszalag (ACL) biomechanikai és neuromuszkuláris jellemzőiről
- Szántai Levente (témavezető: prof. dr. Tóth László és dr. Berki Tamás László): Különböző korcsoportú labdarúgók végrehajtó funkciója, önértékelése és sportteljesítménye közti összefüggések vizsgálata
- Zhou Lei (témavezető: prof. dr. Radák Zsolt): The effect of long-term lactate and high-intensity interval training (témavezető: HIIT) on brain neuroplasticity of aged mice
- Hamed Takruri Lina (témavezető:dr. Bánhidi Miklós): Urban environment and health consciousness: a comparative study of physical activity, lifestyle, and obesity among reproductive age women in Amman and Budapest. Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!
Végül megköszönte mindenkinek a részvételt, a színvonalas előadásokat és az építő, támogató hozzászólásokat.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001