Elődöntőbe várta magát, ezt a célt elérte a fedett pályás atlétikai világbajnokságon Enyingi Patrik.
Két hetedik helyezés a márciusi világversenyeken. Enyingi Patrik, a TF humánkineziológia mesterszakára járó atléta két hete a hollandiai Apeldoornban megrendezett fedett pályás Európa-bajnokságon és most a nankingi fedett pályás világbajnokságon is egyetlen hellyel maradt le a hat versenyzőt felvonultató döntőről 400 méteres síkfutásban.
A 24 éves sportoló a héten érdeklődésünkre elmondta: elsődleges célja, hogy bejusson az elődöntőbe. Nos, ezt teljesítette is, előfutamából a második helyen, 46.23-as idővel jutott tovább, csupán négy századdal maradt el egyéni csúcsától. Az esti elődöntős futamában aztán negyedik lett 46.93-as idővel, s végül a hetedik helyen zárta élete második felnőtt egyéni világversenyét.
„Nem érzem úgy, hogy ebben most több lett volna. Kemény a pálya, megfogott a korán kelés is. Bármennyire is lazának tűnt a futás, nem sikerült úgy összerakni, mint az Eb-n, mégis meglett a hetedik hely. Tizennyolcadik idővel érkeztem, innen nézve ez nem annyira rossz… Csak az időmmel nem vagyok megelégedve, a harmadik hely nem volt reális az elődöntőmben” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a TF hallgatója.
A döntőbe bejutott ugyanakkor a hollandiai fedett pályás Eb-n aranyérmet szerző Molnár Attila.
És Enyingi Patrik számára sem ért még véget a Kínában zajló világbajnokság, hiszen a 4x400-as váltóban is rajthoz áll, ezt a versenyt vasárnap rendezik.
Fotó: MATE-GEAC / Facebook
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001