Idei első ülésén több szabályzatot is módosított az egyetem legfőbb döntéshozói testülete, a Szenátus.
Csütörtökön tartották az idén centenáriumát ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) első szenátusi ülését a Róma teremben.
Az egybegyűltek először az egyetem 2025-2030 évre vonatkozó intézményfejlesztési tervét fogadták el – a stratégia főbb elemeit prezentáció formájában mutatták be a szenátusi tagoknak –, majd véleményezték az alapító okirat módosítását. Csak érdekességképp: az ambíciózus fejlesztési stratégia második pillérének legfőbb eleme, hogy a TF Közép-Európa vezető sporttudományi egyeteme legyen. Ezenkívül az új szervezeti struktúrában kiemelt szerepet kap az Aktív Életmód Módszertani Kutató Központ, a Szolgáltatási Főigazgatóság és a jövőben két önálló szervezeti egység gondozza a hallgatók tanulmányainak adminisztratív kérdéseit.
A folytatásban megszavazták a Szervezeti és Működési Szabályzat 1. részének (Szervezeti és Működési Rend), 2. részének (Foglalkoztatási Követelményrendszer) és 3. részének (Hallgatói Követelményrendszer - Felvételi Szabályzat, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, Térítési és Juttatási szabályzat) módosítását.
Elfogadták a sporttudomány alapképzési szak módosított tantervét, a Gazdálkodási Szabályzat, a Béren kívüli juttatások szabályzatának, valamint a Könyvtár és Levéltári Szabályzat módosítását, illetve elfogadták a Belső Kontroll Szabályzatot és a 2025. I. félévi belső kontrollrendszer intézkedési tervét.
Fontos kiegészítés, hogy Sterbenz Tamás rektor indítványozására 2025-ben a centenáriumi évre készített prezentációs sablont használnak majd az egyetem oktatói.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.