A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lovardája adventkor színes programokkal várta programjára a kecskeméti és környékbeli családok apraját-nagyját.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központja harmadik alkalommal rendezte meg az adventi nyitott lovardanapot december 16-án. Az eseményre a Hírös Lovarda a hozzá lovagolni járó gyermekeket és családjaikat, valamint a környékbeli óvodásokat várta ünnepi programokkal.
Kendrella Ágnes, a lovarda rendezvényszervezője karácsonyi mintás arcfestést készített: szaloncukor-, fenyőfa-, hópehely- és csillagmintákat varázsolt a gyermekek arcára. Petőné Angyal Fanni lovasedző kézműves foglalkozással várta a kicsiket és nagyokat, vele díszes téli papírtányérokat lehetett készíteni. Andrássy Izabella iskolai lovasoktató a mézeskalácssütés rejtelmeibe vezette be a gyermekeket, míg a finom zsíros kenyérről és teáról, a szépen feldíszített helyszínről a lovarda munkatársai gondoskodtak. A program lebonyolítását igazi csapatként segítették a lovarda dolgozói.
Kosztyu Róbert lovardavezető ünnepi beszédében megköszönte mindenki munkáját, aki segítette a lovarda működését. Külön kiemelte a múltat: szólt B. Tóth Ferencről, aki a magyar államnak adományozta a lovardát, továbbá megköszönte a Neumann János Egyetem elmúlt három éves munkáját.
Köszönetet mondott továbbá a mostani üzemeltetőnek, a TF vezetőségének, amelynek tagjai – prof. dr. h.c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök, prof. dr. Sterbenz Tamás rektor, dr. Udvary Imre, az Operatív Igazgatóság igazgatója – hittel és áldozattal végzik munkájukat, illetve az összes dolgozónak, aki lelkiismeretesen teszik dolgukat. Megnevezett mindenkit, beleértve a TF-en a lovardát segítő munkatársakat és a külső partnereket is.
A csodás ünnepi műsort a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola 4. osztályos tanulói kezdték, amivel megmelengették a vendégek szívét-lelkét. Sok kis ismerős arc fogadta a lovardába érkezőket, hiszen az osztály tavaly itt tanult lovaglást és lovaskultúrát.
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Általános Iskola kórusának előadása zárta a programot, miközben a gyermekek énekszó mellett díszíthették fel a lovarda karácsonyfáját a parkban.
A lovarda 2025-ben is szeretettel várja a lovagolni vágyó kisgyermekeket, a tervek szerint egy új pónilovardával, de a létesítmény munkatársai rendezvények szervezésére is nyitottak, mind egyetemi, mind családi, mind céges alkalmakra.
Az előttünk álló esztendőben nagy mértékű beruházások várhatóak, ami rendkívül biztató jövőt vetít a lovarda elé.
Fotó: híros.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001