Gálaesttel ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a TF műhely
2024. november 18.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

2024. november 14-én ünnepelte fenállásának 20. évfordulóját a Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina által vezett TF Műhely.

Napokkal az esemény előtt plakátok jelentek meg az egyetem területén…. Az aulában, az Athén-teremben és a folyosón a Nemerkényi tanárnő által összeállított, az elmúlt 20 év alatt készült remek képek elevenítették meg – akkori és a mostani szereplőkkel – a különböző fellépések hangulatát.

Az érdeklődők egy asztalon könyveket is felfedezhettek, amelyek ugyanezt album formájában mutatták be. Dossziékban pedig azon több mint 130 alkalom helyszíneinek listáját olvashatták, amelyeket az egyetemen, illetve a különböző meghívásoknak eleget téve, nemcsak Budapesten vagy a kerületben, hanem vidéken is tartottak. A szereplők névsora a különböző szekciókban (irodalom, zene, mozgás, néptánc, művészeti stb.…) volt olvasható.  Ez nemcsak a TF műhely tagjainak nevét tartalmazta, de ott volt a szinte minden évben felkért külföldi hallgatók névsora is, akik vendégelőadóként vettek részt az eseményeken. És ott sorakoztak azoknak nevei is, akik bármiféle (hangtechnikai, grafikai, fotós, zászlóvivés, hostess stb.) segítséget nyújtottak a műsorok sikeres lebonyolításához.

A TF műhely (Tehetséges Fiatalok műhely Kulturális Egyesület) november 14-én délután tartotta az eseményt. Az Athén teremben megjelent – többek között – dr. habil Sterbenz Tamás rektor és dr. h.c. Mocsai Lajos elnök, valamint volt és jelenlegi kollégák, rokonok, hallgatók, barátok.

Galaesttel unnepelte alapitasanak 20. evfordulojat a TF muhely 1

Felvezetésként, Nemerkényi Krisztina tanárnő, a műhely alapító elnöke és művészeti vezetője, kiemelte, hogy a 20 év önmagában talán nem is olyan sok, de a TF 100 éves történetében már jelentős időnek számít, majd felelevenítette a műhely alapítása körüli időszakot, illetve pár érdekes történetet mesélt.

Lévén különleges alkalom, amikor a régi és új szereplők (hallgatók) együtt léptek fel, nem egy gondosan előre megtervezett és „felépített” műsorról volt szó; a tanárnő „szabad kezet adott”: mindenki a kedvenc műsorszámát hozhatta. Ennek megfelelően nehéz volt a műsor összeállítása; a tanárnő blokkokat alakított ki, amelyeket szöveges átvezetésekkel kötött össze.

Ennek megfelelően – bevezetésként, és mert néhány szereplőnek korán el kellett mennie edzést tartani – a táncosok kezdtek egy lágyabb páros és egy modern jazzbalett számmal alapozták meg a hangulatot. Majd egy könnyedebb, verseket és prózát tartalmazó blokk következett. Az ez utáni zenei blokkban szép sikert aratott a gitáros kettős a saját szerzeményeivel.  Ez után jött egy komolyabb hangulatú verses blokk, majd átvezetésként a műsor utolsó részéhez a népművészeti blokkon belül két remek táncot láthattunk: egy páros (apa és leánya), valamint egy szóló fiú produkciót.

A végén jött a vegyes blokk, főleg énekkel és egy tánccal. Az utolsó énekszámnál az összes szereplő csatlakozott a gitároshoz, és együtt fejezték be a dalt.

Az éppen szereplő műhely tag életútját ppt-n vetítették ki a műsorszáma alatt, így mindenkiről megtudhattuk, mi történt vele, mióta befejezte egyetemi tanulmányait.

Kellemes, laza hangulatban telt a mintegy másfél órás műsor, amely nem volt teljes: többen megbetegedés miatt kénytelenek voltak lemondani szereplésüket, illetve, egyéb elfoglaltságuk miatt nem érkeztek meg az estre. Mások csak üzenetet tudtak küldeni, de volt olyan hallgató, aki ma Amerikában él, és videón küldött egy verset, vagy egy táncos leány, aki Angliából, erre az estre „ugrott haza”!

A rendkívül jó hangulatú műsor szép sikert aratott. Néhány régi hallgató szinte fürdött az élvezetben, hogy ismét színpadon állhat a TF-en!

Az estet megtisztelte jelenlétével dr. Szakály Sándor, a Veritas Intézet igazgatója, aki mindig is nagyra értékelte a TF műhely tevékenységét, kiemelve, hogy nincsen még egy egyetem, ahol ilyen kulturális tevékenység folyik, és a hallgatók adnak műsort (az utóbbi években a Nemzetvédelmi Egyetemen indult hasonló tevékenység). A MOM Kulturális Központ igazgató asszonya, Hambuch Gerda, aki számtalan alkalommal hívta, illetve adott helyet a Műhely műsorainak (például Irodalmi Teaház, Könyvbemutató, illetve egyéb alkalmak során), levélben gratulált a műhely kerek évfordulójához.

A műsor végén emelkedett szólásra Mocsai Lajos elnök úr, aki Sterbenz Tamás rektor nevében (mivel rektor úrnak a vége előtt pár perccel el kellett mennie) egy szép csokrot nyújtott át Nemerkényi tanárnőnek, a műhely vezetőjének, és pár szóval méltatta a műhely tevékenységét, valamint meghívta az összes szereplőt egy ünnepi vacsorára. Az egyik szereplő köszönetképpen ugyancsak egy csokrot nyújtott át a tanárnőnek.

A műsor utáni fogadás sok szép emlék felelevenítésére adott alkalmat, és sokáig, jókedvűen beszélgetettek a nézők és a szereplők.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!