Az izomlázat kiváló ok felkutatásában a NEKA szakemberei is segítenek dr. Sonkodi Balázséknak.
Felfedezéssel rukkolhat ki a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem dr. Sonkodi Balázs által vezetett kutatócsapata. Elméletük szerint az izomláz oka elsősorban nem az izomban, hanem az idegben keresendő, és részlegesen ezt már több kísérlettel igazolták. Publikációs aktivitásuk jelentős nemzetközi figyelmet kap, az izomláz okát ugyanis 120 éve keresik a tudósok. Hipotézisük további igazolásához a prof. dr. h. c. Mocsai Lajos fémjelezte, a TF-fel szorosan együttműködő Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) szakemberei által végzett vizsgálatok nyújthatnak segítséget – számolt be róla a balatonboglári akadémia honlapja.
„Mi adjuk az elméletet, a dr. Rácz Levente és Langmár Gergely vezette csoport pedig koordinálja a méréseket. A NEKA sporttudományos csoportja az úgynevezett izomlázkiváltó protokollt követve végzi el a vizsgálatokat. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy az izomláz miként módosítja a testtartás kontrollját, a pulzusvariablitást (HRV) és a tudatot” – idézte a weboldal dr. Sonkodi Balázst, a TF Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének tudományos főmunkatársát.
Langmár Gergely, a NEKA Sporttudományos és Egészségügyi csoportvezetője elmondta: a vizsgálati csoport tagjai – akiknél izomláz kiváltása a cél – ugyanazt a mozgást ugyanolyan sebességgel végzik el a NEKA legkorszerűbb eszközeinek segítségével, s az egyik vizsgálati csoportban erőkifejtés közben forszírozott nyújtást (excentrikus erőkifejtést) végeznek a sportolók, míg a másikban koncentrikus az izom munkája, a mért adatok elemzése után pedig az eredmények közös publikálását tervezik.
Az elmélet súlyát jelzi, hogy az Universidad Europea de Madrid világhírű magánegyetem kutatói tavaly ősszel ugyanerre a hipotézisre alapozva álltak elő az igazoló eredménnyel, amely szerint az izomlázat „gyógyítani” tudták. Abból indultak ki, hogy ha az izomláz valóban idegi eredetű, bizonyos neurodegeneratív betegségeknél hatásos rehabilitációs technikák alkalmazhatók az enyhítésére vagy akár a megszüntetésére.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.