A köz és az ország közös szolgálatának jegyében kötött együttműködési megállapodást a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).
Nem is sejtenénk, hogy több közös vonása is van a csaknem száz éve alapított Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemnek (TF) és a történetében egészen a 19. századig visszanyúló Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE).
Mindazon túl, hogy a két intézmény fő célja – más-más értelemben – a köz szolgálata, a TF mostani oktatási rektorhelyettese, dr. habil. Cserny Ákos korábban az NKE dékánja volt. Hovatovább a TF és az NKE számos fronton vív „csatát” egymással, leginkább a sport terén, amelyet – prof. dr. Deli Gergely, az NKE rektorának tréfás megjegyzése szerint – leginkább a TF nyer meg.
Mindezek tükrében nincs is azon semmi csodálkozni való, hogy a két egyetem a jövőben több területen is együtt kíván működni, amit egy május 8-án, szerdán aláírt szerződés rögzít. A paktumot prof. dr. Deli Gergely, az NKE rektora és prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora írta alá a TF Szenátusi termében.
Az együttműködés fő célja, hogy a felek szakmai támogatást nyújtsanak egymásnak, és több területen is segítsék egymást a kutatás, az oktatás és a sport területén. A szerződés szerint a felek közös kutatócsoportokat hoznak létre, amelyek – egyebek mellett – a biztonság, az egyetemi egészségfejlesztés és az oktatásmódszertan területeit vizsgálják.
A két intézmény közös képzéseket szervez, amelyben fontos szerep jut az oktatóknak és szakmai támogatásuknak. A felek fontos törekvése, hogy a TFSE és a Ludovika Sportegyesület több területen is működjön együtt, így például versenyek és sportesemények lebonyolításában.
„Mindkét egyetemen a köz szolgálata, a nemzet egészségesebbé tétele, illetve a közösség építése áll a középpontban, nem pedig az egyén boldogulása. Többek között ez köt össze bennünket – kezdte köszöntőjét Sterbenz Tamás. – Számos közös kapcsolódási pontot találtunk a kutatás, a képzés, a sport és a sporttudomány terén, ezért megérett a helyzet arra, hogy papíron is rögzítsük az együttműködés területeit és feltételeit. Sok minden más mellett nyitottak vagyunk arra is, hogy a TFSE és a Ludovika Sportegyesület közösen használja a kampuszt, vagy együtt vegyen részt sporttevékenységekben.”
Ezt követően Deli Gergely, az NKE rektora vette át a szót.
„Van egy nagyon fontos közös dolog a sportban, a testnevelésben, illetve a köz szolgálatában, mégpedig az, hogy mindkét egyetem hallgatóit arra ösztönözzük, hogy állandóan fejlesszék magukat, és tanuljanak meg reflektálni magukra. Fontos, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé. Önfejlesztés nélkül nincs jövője a közigazgatásnak, a hadseregnek és a rendőrségnek, így remélem, hogy ezzel a megállapodással erősíteni tudjuk hallgatóinkban a hajlamot a nemes önfejlesztésre.”
Fotó: Szilágyi Dénes, NKE
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.