Dr. Borosán Líviával és prof. dr. Tóth Lászlóval beszélgettünk a két féléves mesterképzés sikeréről és a megfogalmazott tervekről.
Sikeres első félévet zárt a két féléves, rövid ciklusú testnevelő tanári mesterképzési szak, ezt igazolja, hogy a szakot 2024 keresztfélévében is el tudta indítani a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. Ennek kapcsán beszélgettünk dr. Borosán Lívia szakfelelőssel, a Pedagógia Tanszék vezetőjével és prof. dr. Tóth Lászlóval, a Tanárképző Intézet főigazgatójával.
Hány hallgató tanul jelenleg a mesterképzési szakon?
B. L.: Az idén júniusban várhatóan tizenöten fejezik be a képzést és szereznek egyetemi szintű testnevelő tanári végzettséget, ők tavaly ősszel kezdték. A keresztfélévben, az idén februárban pedig sikerült több mint kétszeresére emelni a hallgatói létszámot, így már 38 fővel indult a képzésünk.
Kik jelentkezhetnek a szakra?
B. L.: Bemeneti követelmény az edző vagy testnevelő-edzői alapképzési vagy az MSc szakedzői végzettség. A képzés zárásaként tanári végzettséget szereznek hallgatóink, amellyel az általános iskola felső tagozatán, valamint középiskolákban, illetve felsőoktatási intézményekben is jogosultak testnevelő tanári munka ellátására. És természetesen a szaktárgyi érettségiztetésre is feljogosít.
Minek köszönhető a jelentős érdeklődés?
B. L.: A két féléves tanulmányi idő mindenképpen nagy motiváció a testnevelő tanári ambícióval bíró edzőknek. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy felvett hallgatóink közül többen testnevelő-edző végzettség birtokában jelenleg is testnevelő tanárként dolgoznak köznevelési, illetve szakképzési intézményekben. Őket a jogszabályi elvárások is motiválják a jelentkezésben.
Hogyan tudná bemutatni a képzést?
B. L.: Programunk négy fő alappillére egyrészt a jogszabályi megfelelést, másrészt egyetemünk sajátosságait tükrözi. A szakmájukban ismert és elismert, magas szakmai színvonalat képviselő, kapcsolati tőkével rendelkező oktatói csapat foglalkozik hallgatóinkkal, ami országos viszonylatban is egyedülálló. A pedagógiai-pszichológiai modul 11 tantárgy ismeretei révén kívánja sokszínűen bemutatni az edzőből tanárrá válás folyamatát, ismeretrendszerét, fejleszteni a leendő tanárok kompetenciáit. A szakterületi ismeretek modul, illetve a szakmódszertani, tantárgy-pedagógiai modul 10-10 kredit értékben sportáganként oktatásmódszertani ismereteket nyújt, hangsúlyozva a tanári feladatrendszerhez, a tanítási órákhoz kapcsolódó sajátos módszertant. Az iskolai gyakorlatok modul 12 kredit értékben már az első szemesztertől kezdve biztosítja hallgatóinknak a gyakorlati felkészítést. A képzés zárása előtt, a második szemeszterben hallgatóinknak hathetes, 120 órás összefüggő tanítási gyakorlaton is részt kell venniük. A képzés érdekessége, hogy a hallgatóknak már nem kell diplomadolgozatot készíteniük, helyette a tanári képesítés követelményeként portfólió keretében kell bizonyítaniuk tanári rátermettségüket, a tanári kompetenciák fejlődését.
A jövőben mekkora hallgatói létszámokkal tervezik a képzést? Milyen újításokat terveznek?
T. L.: Idén januárban átlagosan 32,2 százalékkal megemelt tanári bérek sok érdeklődőt fordítottak a tanári pálya felé. A szintén januárban megjelent új Tanári közlemény lehetőséget ad arra, hogy a főiskolai testnevelő tanári, BA edzői, MSc szakedzői, testnevelő-edzői, tanítói végzettségeken kívül rekreáció alapszakos diplomával is megszerezhető a mesterszintű testnevelő tanári diploma, ráadásul három félév alatt. A pedagógus-béremelés és a legendás TF-es minőségi oktatás bevonzza a rövid ciklusú tanári képzéseinkre is a hallgatókat, így jelentős túljelentkezésre számítunk. Idén szeptembertől 105 fős keretszámmal indítjuk a két féléves edzőből-testnevelő tanár képzésünket. A rekreáció és életmód alapszakkal érkezők a három féléves képzésünkre jelentkezhetnek, őket ötven fős keretszámig tudjuk felvenni. Számítunk arra, hogy még vannak főiskolai testnevelő tanári diplomával jelentkezők, akik két félév alatt szerezhetnek mesterszintű tanári diplomát. Nagy az érdeklődés egy, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen korábban még nem indult szak iránt, amelyen tanári diplomával lehet három félév alatt testnevelő tanári végzettséget szerezni. A három féléves képzésekre a szóbeli és írásbeli felvételi vizsga mellett a jelentkezőknek gyakorlati vizsgát is tenniük kell. A létszámkeretek betöltése esetén az egy felvételi időszakban felvett tanárképzős hallgatók száma várhatóan megháromszorozódik, ami összhangban áll a TF intézményfejlesztési tervével. A létszámadatok nyilvánossá válása után szívesen tájékoztatom a részletekről az egyetem munkatársait.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.